Döntő házként elfogadta tegnap a képviselőház a közúti bírságok kifizetését egyszerűsítő törvénymódosító tervezetet.
A jogszabály megteremti a lehetőséget arra, hogy a büntetéseket ezentúl egy külön erre a célra létrehozott bankszámlaszámra fizethesse be a gépjárművezető, így nem szükséges elküldeni a kifizetési bizonylatot a rendőrségnek, és az önkormányzatok is mentesülnek a büntetések behajtása alól – számolt be közleményben az RMDSZ. A tervezet kidolgozója, Benedek Zakariás képviselő a szavazás után elmondta: a büntetések behajtása az önkormányzatok számára is nehézséget jelentett, hiszen a költségvetés leosztásakor ezeket az összegeket is felszámolják, így a be nem hajtott összegek értékével gyakorlatilag csökken az anyagi támogatottságuk az állami költségvetésből. A törvény kihirdetése után, a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően lép érvénybe.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.