A magyar válogatott Szoboszlai Dominik hosszabbításban szerzett góljával az RB Leipzig házigazdaként döntetlent játszott szerdán a Paris Saint-Germain ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, ennek ellenére már biztosan nem juthat a nyolcaddöntőbe.
A házigazdák Christopher Nkunku révén már a 8. percben megszerezték a vezetést, sőt, nem sokkal később tizenegyeshez jutottak, André Silva büntetőjét azonban Gianluigi Donnarumma kivédte. Georginio Wijnaldum duplájával a szünet előtt fordított a PSG, a következő találatra pedig a ráadásig kellett várni, amikor Szoboszlai Dominik tizenegyesből megszerezte első BL-gólját az RB Leipzig színeiben. A lipcsei együttes magyar válogatott játékosai közül Gulácsi Péter végigvédte a találkozót, Willi Orbán kezdő volt, de a szünetben sérülés miatt lecserélték. Szoboszlai az 59. percben lépett pályára.
A szerdai játéknapon kettőről négyre nőtt a már biztosan nyolcaddöntős csapatok száma, miután a Liverpool és az Ajax is bebiztosította helyét a legjobb tizenhat között. A Liverpool 2–0-ra diadalmaskodott az Atlético Madrid felett, ezzel pedig az is eldőlt, hogy megnyeri a B-csoportot, miközben mögötte a négy kör után mindössze egy ponttal utolsó AC Milan is esélyes még a továbbjutásra a Porto és a spanyol gárda mellett. Győzni tudott az Ajax is Dortmundban, ráadásul hátrányból fordítva. Mats Hummels kiállítása miatt a hatvan percig emberhátrányban futballozó német alakulat az első félidőben megszerezte a vezetést, de a második játékrészben hárommal válaszolt Erik ten Hag csapata, amely hibátlan teljesítménnyel menetel a csoportkörben.
A Real Madrid hazai pályán 2–1-re nyert a Sahtar Donyeck ellen. Karim Benzema első találata volt a spanyol együttes ezredik gólja a Bajnokok Ligájában, a királyi gárda lett az első klub, amelyik elérte ezt az álomhatárt. A francia világbajnok 291. és 292. gólját szerezte madridi mezben, ezzel a Real történetének negyedik legeredményesebb játékosa lett. A madridi alakulat egy másik mérföldkövet is elért ezzel a győzelemmel: az első klub lett, amelyik megszerezte századik hazai győzelmét a BL-ben.
Eredmények, csoportkör, 4. forduló: * A-csoport: Manchester City–FC Bruges 4–1 (gólszerzők: Foden 15., Mahrez 54., Sterling 72., Gabriel Jesus 90+2., illetve Stones 17. – öngól), RB Leipzig–Paris Saint-Germain 2–2 (gsz.: Nkunku 8., Szoboszlai 90+2. – tizenegyesből, illetve Wijnaldum 21., 40.) * B-csoport: AC Milan–FC Porto 1–1 (gsz.: Mbemba 61. – öngól, illetve Luis Díaz 6.), Liverpool–Atlético Madrid 2–0 (gsz.: Diogo Jota 13., Mané 21.) * C-csoport: Sporting CP–Besiktas 4–0 (gsz.: Pedro Goncalves 31. – tizenegyesből, 38., Paulinho 41., Sarabia 56.), Borussia Dortmund–Ajax 1–3 (gsz.: Reus 37. – tizenegyesből, illetve Tadić 72., Haller 83., Klaassen 90+3.) * D-csoport: Real Madrid–Sahtar Doneck 2–1 (gsz.: Benzema 14., 61., illetve Fernando 39.), Sheriff Tiraspol–Internazionale 1–3 (gsz.: Adama Traoré 90+2., illetve Brozovic 54., Skriniar 66., A. Sánchez 82.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.