Napról napra javulni látszik a járványhelyzet: vasárnap is az előzőeknél alacsonyabb sarokszámokat jelentettek, és már van megye (Suceava), amely visszatért a sárga övezetbe, mert a fertőzöttség 3 ezrelék alá csökkent. Az elmúlt 24 órában 5293 új esetet igazoltak (a hétvégén szokásos kevesebb – ezúttal 30 452 – teszt alapján), és 273 elhalálozást, amiből 10 korábban történt.
Az áldozatok közül 244 szenvedett más betegségtől is, és 248 nem volt beoltva; a beoltottak közül 23-nak volt más betegsége is. A kórházban levő koronavírusos betegek száma lassabban csökken, mint a fertőzéseké, jelenleg 18 485-ön vannak, közülük 1868-an az intenzív osztályon. A 314 kiskorú betegből 31 fekszik az intenzív osztályon. További 136 681 igazoltan fertőzött személy lakhelyi vagy intézményes elkülönítésben várja a gyógyulást, karanténban pedig 63 ezernél többen tartózkodnak.
Háromszéken egyetlen új fertőzést igazoltak az elmúlt 24 órában, ezzel az ismert esetek száma 11 710-re emelkedett, a megye fertőzési mutatója pedig 5,12 ezrelékre csökkent.
A napi fertőzések számának csökkenése ellenére az egészségügyi rendszerre továbbra is nagy nyomás nehezedik – figyelmeztetett Raed Arafat államtitkár egy Bukarestben megszervezett tájékoztatási maratonon. Az országos katasztrófavédelem vezetője elmpndta: szombaton is több Covid-beteget voltak kénytelenek átszállítani dániai és csehországi kórházakba, tehát, bár az esetszámok tekintetében jobb a helyzet, mint három héttel ezelőtt, a kórházakban ez egyáltalán nincs így, és túl korai arról beszélni, hogy a világjárvány negyedik hulláma kifulladóban van: az emberek továbbra is megfertőződnek és kórházba kerülhetnek a betegség súlyosabb formáival, ha nem oltatják be magukat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.