Kétszáz éve született Dosztojevszkij

2021. november 11., csütörtök, Magazin

Kétszáz éve, 1821. november 11-én (az akkor Oroszországban használt Julián-naptár szerint október 30-án) született Moszkvában Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij orosz író, a lélektani regény mestere, a megalázottak és megszomorítottak világának krónikása.

Apja, a moszkvai szegénykórház orvosa mereven és roppant szigorral nevelte, anyja szelídsége, érzelmes vallásossága ellensúlyozta az atyai szigort. Anyja 1837-ben meghalt, apját két évvel később saját jobbágyai verték agyon, ami hatalmas traumát okozott Dosztojevszkijnek, epilepsziája is ekkortájt kezdődött.

1845-ben megírta első kisregényét, a Szegény embereket, amelyet a kritika lelkesen fogadott. Épp csak kezdődő írói pályáját 1849-es letartóztatása törte derékba: ekkor rendelte el a cári rendőrség a francia utópista szocializmussal kacérkodó Petrasevszkij-kör tagjainak elfogását. A csoport 21 tagját, köztük Dosztojevszkijt golyó általi halálra ítélték, és a vesztőhelyre kísért rabokkal csupán az utolsó pillanatban közölték, hogy a cár kegyelméből csak szibériai száműzetés vár rájuk.

Dosztojevszkij az omszki erődbe került négy év kényszermunkára, majd 1858-ig Szemipalatyinszkban teljesített katonai szolgálatot.

1857-ben feleségül vette a beteges és kissé egzaltált Maria Iszajevát, egy tanár özvegyét, akivel hét évig élt meglehetősen boldogtalan házasságban. Mire 1859-ben visszatérhetett Szentpétervárra, börtönélményei hatására mélyen hívővé vált, ifjúkori radikalizmusa helyébe a fennálló rend iránti tisztelet és az egyszerű emberek messiási küldetésébe vetett hit lépett. Vremja című lapjában jelentette meg a börtön­évek iszonyatát felidéző Feljegyzések a holtak házából, majd a Megalázottak és megszomorítottak című regényét. A művek sikere lehetővé tette, hogy ellátogasson Angliába, Németországba, Franciaországba és Itáliába. Nem sokkal később szerelme, Polina Szuszlova oldalán újra külföldre utazott, hogy leküzdhetetlen játékszenvedélyét kielégítse – ebből az élményből született később A játékos című kisregénye.

1864-ben több csapás is érte: meghalt a felesége és a bátyja, lapját betiltották, sokat veszített a szerencsejátékon, erejét megfeszítve kellett dolgoznia, hogy tartozásait visszafizesse. 1866-ban befejezte Bűn és bűnhődés című regényét, amelynek alapötlete valószínűleg még a börtönévek alatt született meg benne. E művével vált világhírűvé. 1867-ben feleségül vette Anna Sznyitkinát, aki gondoskodott betegeskedő férjéről. Az író Firenzében fejezte be A félkegyelmű című művét, 1872-ben megírta egyik legnagyobb hatású regényét, a megtörtént esetet feldolgozó Ördögöket, majd – már hazatérése után – A kamaszt. Az 1870-es évek végén Dosztojevszkij egészsége megromlott, de még sikerült befejeznie A Karamazov testvéreket, amelyre egész életében készült. Néhány hónappal a regény megjelenése után, 1881. február 9-én hunyt el Szentpétervárott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2021-11-11: Magazin - :

Sepsiszentgyörgyiek az Ars Hungarica fesztiválon

Az Ars Hungarica 2021 – Nagyszebeni magyar kulturális fesztivál rendezvénysorozat keretében a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet, a HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete és a Carola Egyesület egy mára elfeledett hadiárvamentésnek állít emléket szombaton 12 órakor a Tereziánumi római katolikus templomban.
2021-11-11: Magazin - :

Halála után vált ismertté (230 éve született Katona József)

Kétszázharminc éve, 1791. november 11-én született Kecskeméten Katona József, a magyar dráma első nagy alakja, nemzeti drámánk, a Bánk bán szerzője.