A világ legszárazabb sivatagában, az Atacama-sivatagban évszázadokon át nagy mezőgazdasági rendszerek tartották fenn az inkák előtti kultúrákat. A tengeri madarak ürülékének, a guanónak tulajdonítható az inkák előtt élő népek virágzó mezőgazdasága – állapította meg egy tanulmány.
A Nature Plants szakfolyóiratban januárban megjelent kutatás a mai Chile északi részén 1000 és 1450 között kialakult népes települések fejlődésére világít rá. A Kolumbusz előtti időkből származó észak-chilei régészeti emlékek sokféle termény bőségére, fejlett földművelésre utalnak, melyre azonban nehéz volt magyarázatot találni.
Francisca Santana-Sagredo és kutatócsoportja az Atacama-sivatag Kr. e. 1000 és Kr. u. 1800 közötti időszakából kukorica, chilipaprika, tök, bab, quinoa és helyi, vadon termő gyümölcsök mintáit elemezte. Azt találták, hogy Kr. u. 1000 körül jelentősen megnőtt a mintákban a nitrogénizotóp szintje. Leginkább a kukoricára volt ez jellemző.
A kutatók emellett elemezték korábban publikált, a helyhez és időintervallumhoz köthető több mint 800 emberi maradvány izotópértékeit, és azt találták, hogy az emberi csontok kollagénjében hasonló figyelhető meg. Jelentősen nőtt a szénizotópok értéke is, ami a kukoricafogyasztás növekedésére utal a korszakban.
A világ növényrégészeti adatai között a legmagasabb nitrogénizotóp-értéket a tanulmány szerzői a trágyaként használt tengerimadár-ürülék számlájára írják. A guanó – vagy „fehér arany” – használata intenzívvé változtatta a mezőgazdaságot és lehetővé tette a népességnövekedést, valamint a komplex társadalmi szerkezet kialakulását, ami általában nem jellemző extrém környezeti feltételek mellett. (MTI)
