Az erdővidéki iskolákban valószínűleg csak a bardoci Benkő József Általános Iskolában lesz a jövő héttől jelenléti oktatás. A legutóbbi adatok szerint – ma ismét frissül a megyei tanfelügyelőség hivatalos listája – a legkevesebb beoltott alkalmazott a magyarhermányi Máthé János Általános Iskolában van, és nem sokkal jobb a helyzet a kistérség más tanintézményeiben sem.
A Benkő József Általános Iskolában már a múlt hétvégén is közel ötvenszázalékos volt a személyzet beoltottsága, ami az elmúlt napokban tovább nőtt, és már meghaladta a jelenléti oktatás elindításához szükséges hatvan százalékot. Fazakas Attila igazgató elmondása szerint, bár még szükség van a vezetőtanács döntésére, úgy véli, hétfőtől a megszokott rendben indulhat a tanítás. Az online oktatást nem szeretik a szülők és a tanárok sem, sőt, azt hallja, a gyermekek is vágynak vissza az iskolába. „Minden tekintetben teljesítjük a feltételeket – a székelyszáldobosi, erdőfülei és olaszteleki alegységeknél is –, az érdekeltek mindegyike a jelenléti oktatás mellett foglalt állást, ezért úgy vélem, a vezetőtanács is támogatni fogja, hogy hétfőtől ismét kinyílhassanak az iskolakapuk” – mondotta.
A baróti Gaál Mózes Általános Iskola alkalmazottjainak közel negyede volt a múlt héten beoltva, azóta kicsit javult a mutató, harminckét százalékra emelkedett az immunizáltak aránya, de az is alig fele a szükségesnek. Benedek-Huszár Erika igazgató szerint lehetetlen hatni a kollégákra: finoman meg lehet kérdezni, nincs-e szándékukban az oltást beadatni, de befolyásolni senkit nem lehet, hiszen joga van mindenkinek lelkiismerete szerint dönteni. A visszajelzések azt mutatják, nagyon nem is lehet számítani arra, hogy hirtelen megnő a beoltottak száma – bár akadt példa rá, hogy valaki a közérdeket szem előtt tartva csak beoltatta magát.
Az óvodában és a falusi iskolákban is hasonló a helyzet: többen is kerek perec megmondták, nem hajlandóak az oltást felvenni, ezért ott is online oktatással kell beérniük a tanulóknak. „A szülők egy része azt mondta, megértik azokat, akik nem akarják beoltatni magukat, mások azért méltatlankodnak, mert a tanárok és tanítók nem hajlandóak bár egy szúrást vállalni a jelenléti oktatás elindítása érdekében” – mondotta a baróti tanintézmény vezetője.
A magyarhermányi Máthé János Általános Iskola igazgatója, Dimény Mónika úgy nyilatkozott, egyelőre online folyik az oktatás, és nem úgy néz ki, hogy hamarosan változni fog. Legutóbb azt jelentették, tizennyolc százalék a beoltott alkalmazottak aránya, a legújabb adat viszont huszonöt százalék, de ez a változás annak tudható be, hogy egy tanerő elment szülési szabadságra, a helyette érkező pedig már be volt oltva. „A tanügyi alkalmazottak nagyobb hányada van beoltva, inkább a kisegítő személyzet soraiból kerülnek ki az oltást elutasítók. Még legalább tízen kellene az oltást felvegyék, hogy jelenléti tanítás kezdődhessen. Biztató, hogy néhányan jelezték, meggondolják, s talán beoltatják magukat.”