Jelentős háromszéki részvétellel zajlik az Ars Hungarica 2021 – Nagyszebeni magyar kulturális fesztivál. A rendezvénysorozat a múlt pénteki nyitánytól jövő vasárnapig tart, nemcsak Nagyszebenben, hanem Oltszakadáton és Vízaknán is.
Utóbbi helyszínen, a Református Közösségi Térben tartott előadást az erdélyi rendek címertani megjelenítéséről a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke, Szekeres Attila István heraldikus, aki a három héttel korábban Madridban, a 34. Genealógiai és Világkongresszuson bemutatott előadásának magyar változatát vitte el a fürdővárosba.
Ugyanazon a helyszínen állították ki a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének Többsincs című fotótárlatát, mely Sepsiszentgyörgy, Bukarest, Marosvásárhely, Nagyszeben és a magyarországi Tengelic után jutott el Vízaknára. Házigazdaként köszöntőt mondott Jakab Edit, a szervező HÍD Szebeni Magyarok Egyesületének alelnöke. A kiállított anyagot bemutatta a kurátor, Huszár Szilamér, az SZMÚE fotószakosztályának koordinátora. A falakon Huszár Szilamér, Kátai Edit, Klárik Loránd, Szekeres Attila és Toró Attila felvételei láthatók.
Huszár Szilamérnak egyéni tárlata is megnyílt szombaton a nagyszebeni Tanács Toronyban. Köszöntőt mondott a főszervező Serfőző Levente, a HÍD Egyesület elnöke. Huszár Szilamér #40 című fotókiállításáról – mely előzőleg Sepsiszentgyörgyön volt látható – elmondta, 40. születésnapja okán a National Geographic magazin magyarországi kiadása által közölt fotóiból válogatott negyven, őt leginkább jellemző, negyven pillanatot megragadó képet.
Szombat délben a nagyszebeni Tereziánumi római katolikus templomban a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet és a Carola Egyesület közreműködésével emléket állítottak egy 95 évvel ezelőtti hadiárvamentésnek. Serfőző Levente üdvözlőbeszéde után Farkas Adrienn, a Carola Egyesület alelnöke egy Bethlen Margit-novellát olvasott fel, és felelevenítette: az 1916-os román betörést követően, szeptember 20-án a Theresianum árvaházból és a szász Kinderheim gyermekotthonból száznegyven gyermeket mentett ki a két front közé szorult Nagyszebenből báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, gróf Bethlen Istvánné Bethlen Margit, gróf Bánffy Miklós, a nagyszebeni Schill Berta és dr. Genersieh Gusztáv. Szebeni Zsuzsa, a Carola Egyesület elnöke, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője az emléktábla-állítás fontosságáról beszélt, kiemelve: a plakett Éltes Barna háromszéki szobrászművész munkája. Az emléktáblát megáldotta Varró Sándor református, megszentelte Bíró Nándor Alfonz római katolikus lelkész.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.