Ezen a héten állt, de jövÅ‘ héten folytatódik a munka a kézdivásárhelyi Református Kollégium udvarán, ahol idén májusban kezdÅ‘dött el egy korszerű, kosárlabdapálya méretű tornaterem épülettömbjének felépÃtése, az öltözÅ‘kön és illemhelyeken kÃvül három osztályteremmel és saját kazánházzal.
Farkas Ferenc iskolaigazgató elmondta, régi vágyuk teljesült, hiszen ideköltözésük óta nagyon szerették volna, hogy legyen saját sporttermük. Ennek az igényüknek adtak hangot, amikor Kató Béla püspök segÃtségét, támogatását kérték. Az épületegyüttes, az oktatási és sportközpont tervezése két esztendÅ‘vel ezelÅ‘tt kezdÅ‘dött, az egész beruházás az Erdélyi Református Egyházkerület égisze alatt, a magyar kormány anyagi támogatásával zajlik. A kivitelezÅ‘ sepsiszentgyörgyi cégnek a munkálatot 2024-ben kell átadnia – tudtuk meg Farkas Ferenc igazgatótól, aki azt is elmondta, hogy a munkálatok nagyjából befejezÅ‘dtek, fÅ‘leg a külsÅ‘ tennivalókat igyekeztek a tél beállta elÅ‘tt befejezni, az épület külsÅ‘ hÅ‘szigetelést kapott, vakoltak és meszeltek, illetve az összes nyÃlászáró a helyére került. A belsÅ‘ munkálatok egy részével is végeztek már, a villanyhálózat is elkészült, az osztálytermek és a tornaterem le van vakolva, a parketta lerakása és a csempézés következik. Minden jel szerint 2022 tavaszán át tudják adni rendeltetésének az új épületet és az Å‘sz folyamán a névadó ünnepségre is sor kerül, amikor a város utolsó névtelen tanintézménye felveszi néhai Csiha Kálmán püspök nevét.