Kilépett a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) Ludovic Orban. A korábbi pártelnököt 15 szenátor és képviselő követte, köztük Ionel Dancă volt kormányszóvivő, Adrian Oros volt mezőgazdasági miniszter és Violeta Alexandru volt munakügyi miniszter.
Violeta Alexandru felidézte: a PNL ahhoz kérte választóinak támogatását, hogy felhatalmazásukkal legyőzze a PSD-t; most ezeknek a választóknak a bizalmával élt vissza a jelenlegi pártvezetés. ,,Kilépésem második oka az, hogy jelentős mértékű gyávaságot figyeltem meg a PNL-ben” – tette hozzá. Adrian Oros azzal indokolta döntését, hogy a jelenlegi pártvezetés ,,lábbal tiporta a PNL hagyományát és történelmét”, ,,a PSD lábai elé dobták a PNL-t is, Romániát is”. Ludovic Orban október 26-án lépett ki a PNL képviselőházi frakciójából, azóta független törvényhozóként tevékenykedik. Tegnapi döntése kapcsán azt mondta, lojális akar lenni azokhoz az emberekhez, akik hittek a pártban, amelyben mára a hazugság, az ostobaság, az árulás és a gyávaság vert tanyát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.