Az idén 30 éves WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió együttműködésének köszönhetően megjelent az első magyar, természethangokat tartalmazó album, a Csendülő – Hallható természetvédelem című lemez.
Az album hallgatói élvezhetik egyebek mellett a püspökszilágyi patak csobogását, miközben a tavaszi vihar során a klímaalkalmazkodást segítő telepített rönkgát felfogja a villámárvizet. Részesei lehetnek az UNESCO által a közelmúltban elismert Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátum területén, a Lankóci erdőben élő szarvasok bőgésének, és hallhatják a két alkalommal is sikeresen megóvott, háborítatlan Csarna-völgyi erdő élővilágát. Az is kiderül, hogy milyen Tiszatarjánban a tikkasztó alföldi nyár hangja, vagy hogyan zajlik az élet a 2013-ban helyreállított vízi paradicsomban, a Szabadság-szigeten. Ezeken túl a WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió a Normafán, Nagykőrösön, a Hajógyári-szigeten, a Bükk-fennsíkon és a Naplás-tónál vette még fel a természet hangjait.
A Csendülő – Hallható természetvédelem című album elérhető a Spotifyon, az Amazon Musicon, a Deezeren és további számos zenei streamingszolgáltatón is, a WWF Magyarország weboldalán pedig a hangokon túl térkép is segít az eligazodásban. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.