Népes közönség előtt mutatta be Dancs Árpád nyugalmazott zenetanár Közeli helyeken című – harmadik – könyvét Sepsiszentgyörgyön a református Vártemplom Közösségi Házában vasárnap délelőtt. A könyvbemutatón zenei betétre, valamint vetítésre is sor került, a könyv képanyagából és archív felvételekből. A közeli helyeken című könyv megvásárolható a LibriM Könyvudvarban.
A könyv hibrid jellegét bizonyítja, hogy a mozaikszerűen felépített történetsorozatban a szerző önmagát és közvetlen környezetét veszi górcső alá, teszi mindezt gazdag képanyaggal dokumentáltan, személyes történetekkel fűszerezve. Ez a könyv nem lineáris, inkább mozaikszerkezetű, amelyben cserélődnek a helyszínek és a történetszálak. A könyvben szó esik a Református Iskoláról, a Tavirózsa Fesztiválról, a református Vártemplomról, Dancs Annamariról, megismerhetjük a Három Rózsa történetét, valamint Koréh Ferenc, a Szabad Európa Rádió bemondójának életét, szó esik továbbá a Székely Mikó Kollégiumról, valamit a Dancs szülői házról és magáról a sepsiszentgyörgyi Templom utcáról, amely sokszor változtatott nevet a történelem viharaiban: hívták II. Rákóczi Ferenc utcának, Bocskai utcának de Fülemüle utcának is.
A mű címe – melynek nincs köze a Bikini együttes híres zeneszámához – olyan tereket jelöl a szerző olvasatában, mint a sepsiszentgyörgyi Kálvin tér, ahol a Református Kollégium állt, valamint az egykori Kappel-ház, amely a városháza volt, itt tartották a kirakodóvásárokat is. Ma a helyén a Petrom-töltőállomás van.
Ugyancsak közeli hely maga a Három Rózsa nevű vendéglátóhely, amely nem három virágról, hanem három gyönyörű lányról kapta a nevét, akik italméréssel foglalkoztak. Külön érdekesség, hogy a „Három Rózsa” közül csak az egyikük neve volt Rózsa, a másik két lányt Bertának és Juliskának hívták. Erről a szerző semmilyen adatot nem talált, de felkutatta az egyik „Rózsa” 92 éves unokáját, aki még el tudta mesélni a hely névadóinak történetét.
Hasonlóan izgalmas Koréh Ferenc története, aki a Szabad Európa Rádió bemondója lett. Koréh Ferenc itthon maradt családját kulák származásra hivatkozva a Templom utcában „szállásolták el” egy fáskamrában. Dancs Árpád egy véletlen folytán jutott a Koréh-dokumentumokhoz, amelyek titkosságát az Amerikai Titkosszolgálat már feloldotta. Ezekből a dokumentumokból megtudhatjuk, hogy Ceaușescu el akarta tenni láb alól, mert számára kellemetlen volt a munkássága.
A Templom utcában laktak további „gyanús elemek” is, ilyen volt Szőcs Huba Levente katonatiszt, aki a budapesti Ludovika Katonai Akadémiát végezte el, a harcokban elvesztette egyik szeme világát, majd egy tank ágyúcsövére kötözve menekült el a borzalomtól, 1995-ben vitézzé avatták.
De itt, Sepsiszentgyörgyön lakott Hanzi bácsi, egykori Luftwaffe-pilóta, aki, miután gépével Erdővidéken lezuhant, egy ideig bujkált, majd megtanult magyarul, és a kórházban helyezkedett el mint kórboncnok.
A könyvbemutató a Hova lett a sok virág? című Marlene Dietrich-dallal zárult, valamint vetítésre került egy harmincegy évvel ezelőtti karácsonyi koncert archív felvétele.
(Dancs Árpád: Közeli helyeken, szerzői kiadás, Sepsiszentgyörgy, 2021)