Sorozatunk e heti részében Szabó István, a Gi Computers vezetőjének segítségével az operációs rendszerek, vagyis a számítógépek alapprogramjának világába igyekszünk eligazítást nyújtani mindazoknak, akik felhasználói szinten kezelik számítógépüket. A nemzetközi szabványosítási szervezet definíciója szerint az operációs rendszer „olyan programrendszer, amely a számítógépes rendszerben a programok végrehajtását vezérli: így például ütemezi a programok végrehajtását, elosztja az erőforrásokat, biztosítja a felhasználó és a számítógépes rendszer közötti kommunikációt”.
Csalóka a cím, mi csupán négy operációs rendszert fogunk tárgyalni, visszafelé haladva az időben. Vágjunk tehát a végébe… illetve mielőtt megtennénk, tegyük fel a számítástechnika legfontosabb kérdését: mire van szükségem? Illetve: amire szükségem van, az kellő biztonságot is nyújt?
Windows 11. A Microsoft legújabb üdvöskéje, melyet ez év október 5-én dobtak piacra. Van rá szüksége? Ha erős mazochista hajlamokkal bír, netán technikai őrült, akkor mindenképpen. Különben messze kerülje, mint ördög a templomot. Kiforratlan, tele van hibákkal, a legtöbb esetben komoly lassulást okoz a processzoroknál (akár 15–20 százalékot is, ami elfogadhatatlan), használata közben a gép minden előjel nélkül kikapcsol, hogy csak egy dolgot említsünk. Gyakorlatilag egy sok ígérettel felruházott, grafikailag felcicomázott Windows 10 a 11-es, ami egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket. Még. Mert ezeket a hibákat természetesen korrigálni fogják, de addig legalább egy évre van szükség. Rendszerkövetelményei közé tartozik az úgynevezett platformmegbízhatósági modul (Trusted Platform Module, TPM) 2.0. – ez semmi más, mint egy áramkörös biztonsági kódolás, ami miatt állítólag nehezebb feltörni a számítógépeket. Hangsúlyozom: állítólag. Mert egy jó hackernek ez mit sem jelent – majd. Ha ez az áramkör nincs a gépében, nem is tudja használni a Windows 11-et, nem települ fel (szerény véleményem szerint egyelőre...).
Windows 10. Az operációs rendszerek koronázatlan királya, megjelent 2015. július 29-én. A legjobb, amit valaha a Microsoft készített. A Windows 8 okozta idegenkedés miatt (csempefelület, brrr...) szükség volt az azonnali ráncfelvarrásra, annyira mellényúlt a gyártó óriás. A 10-est nagy érdeklődés övezte, szépen is terjedt. Csak éppenséggel némely frissítése okoz akkora galibát, hogy utána alig tudjuk megmenteni az ügyfelek adatait (amint már többször írtuk: szentháromság az egyben: mentsünk!). Szerencsére ez az utóbbi időre nem jellemző, kivéve a legutolsó frissítést, amely bizonyos körülmények között olyan szép kékhalált okoz (amikor a képernyő kék lesz), hogy öröm nézni (már akinek). Tanácsoljuk, a frissítéseket ne mi telepítsük készülékeinkre, hagyjuk, hogy az automatikus frissítés végezze a dolgát, mert az ilyen hibákat általában korrigálják. De volt eset, hogy sepsiszentgyörgyi informatikusok telefonáltak a Microsoftnak, állítsák már le az x számú frissítést, mert az orvosi rendelőkben használatos úgynevezett „tűs” nyomtatókat nemes egyszerűséggel kivágta a gépből. Máskor a hálózati megosztásokat tette tönkre.
Windows 8, illetve 8.1. Megjelent 2012. október 26-án. Honnan kezdjük? Inkább befejeznénk. Borzalmas rendszer, remek elképzelésekkel. De olyan hitványul sikerült a rendszer logikája, hogy majdnem használhatatlan. Nem véletlenül jelent meg belőle a 8.1-es verzió, ebben próbálták ezeket a hibákat helyre pofozni. Aztán hagyták az egészet a fenébe, és elkészítették a Windows 10-et. Bevallom, mi is szívstopot kapunk, ha egy ügyfél gépén ilyet találunk, és minden meggyőző erőnket latba vetve próbáljuk jobb belátásra, illetve jobb rendszerre téríteni.
Windows 7. Megjelent 2009. október 22-én. Elképesztően jól sikerült – csakhogy meghaladott, veszélyes használni! A felkiáltójel azért van, mert rengeteg gépen fut ez a rendszer, csakhogy a Microsoft beszüntette a támogatását, amivel a felhasználó komoly vírusveszélynek teszi ki magát. Sokan nem veszik ezt figyelembe – de ha nem lépnek időben, előbb-utóbb észre fogják venni...
Windows XP. Megjelent 2001. október 25-én. Gyönyörű rendszer lett, miután kipofozták, kihozták rá az úgynevezett Service Pack 1-et (javítócsomagot). Legnagyobb elképedésünkre még mindig használják, holott már internetezni sem lehet vele.
Tovább (vissza az időben) nem megyünk, felesleges, hiszen a modern számítástechnika, a tényleges internetes forradalom valahol a Windows XP környékén kezdődött. E sorok írója azt a korszakot is élte, amikor nem is léteztek grafikai felülettel bíró rendszerek, mindent írni kellett – mondhatni, ritka unalmas, és ugyanakkor izgalmas világ volt.
Felsorolásunkból szándékosan hagytunk ki az Apple-, az IBM- vagy a linuxos alapon futó rendszereket, inkább arra koncentráltunk, amit a nagyközönség leginkább használ.