Második karácsonyára készül járványhelyzetben az ország lakossága; a legtöbben – a megkérdezettek 92 százaléka – családi körben, otthon tölti az ünnepeket, csökkentett költségvetéssel – derül ki a FinZoom felméréséből, melyet a CEC Bank felkérésére végeztek novemberben. A lakosság csupán 3,5 százaléka készül üdülőhelyre az ünnepek alatt.
A karácsonyi kiadásokra – beleértve az ajándékokat és az ünnepi ebédet – átlagban 1017 lejt szán Románia lakossága. A megkérdezettek 29 százaléka 500 lejnél kevesebbet költ, és csupán 4,13 százalék engedi meg magának, hogy 3000 lejnél többet fordítson rá. A válaszadók 48 százaléka ugyanakkor azt mondta, hogy az előző évhez képest csökkenti az ünnepi kiadásait, és csak 18 százalék állította azt, hogy a tavalyinál nagyobb költségvetése lesz.
A karácsonyi ünnepi ebédre a megkérdezettek 42,5 százaléka 300 lejnél kevesebbet szándékszik költeni, 33,8 százalék 300 és 600 lej közötti, 23,6 százalék pedig 600 lejt meghaladó összeget áldoz.
Az ajándékokra szánt átlagösszeg 509 lej, a válaszadók 65 százaléka azonban ennél kevesebbet szeretne költeni, s 9,5 százalék mondta azt, hogy 1000 lejnél többet szán erre a célra.
A megkérdezettek 13 százaléka nem állít idén karácsonyfát, 56 százaléka az elmúlt években vásárolt műfenyőt fogja feldíszíteni, és 30,5 százaléka vesz fenyőfát az idén, melyre legtöbb 150 lejt költene el.
A bevásárlóközpontok maradnak továbbra is az ünnepi vásárlások kedvelt célpontjai, a második helyen a helyi termelők termékei állnak, harmadik helyre az online vásárlás került.
A felmérés szerint Romániában a lakosság általában nem tervezi meg előre az ünnepekre szánt költségvetését: a túlnyomó többség a folyó havi fizetésből költ többet, és csak 36 százalék tesz félre előre, 12 százalék pedig kölcsönhöz vagy hitelkártyához folyamodik. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.