Elindult a jelesnapok.oktatas.hu portál, melynek célja, hogy segítsék a pedagógusok munkáját, amikor ünnepségekre, emléknapokra készülnek – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden. Az Oktatási Hivatal elnöke szerint a portálnak szülők és helyi közösségek, szervezetek is hasznát vehetik.
Az államtitkár elmondta, az oldalon 48 jeles eseményhez kapcsolódó tartalom, köztük 288 forgatókönyv található. Ezek között van például a tanévnyitóhoz, a ’48-as forradalom és szabadságharchoz, a karácsonyi ünnepséghez, a magyar költészet napjához vagy a víz világnapjához kapcsolódó tartalom. Az Oktatási Hivatal által létrehozott oldalon az eseményekkel kapcsolatban leírások, módszertani ajánlások, szövegek, videók, hanganyagok szerepelnek, és megismerhetők, milyen hagyományok kapcsolódnak hozzá, milyen forrásokból érdemes tájékozódni – ismertette az államtitkár.
Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke arról beszélt: a portál létrehozásakor az is a célok között szerepelt, hogy jogtiszta szerzői műveket – filmeket, képeket, hanganyagokat – bocsássanak a pedagógusok rendelkezésre, amelyekkel színesebbé tehetik a tanórákat, a diákoknak pedig segít jobban elsajátítani az ismereteket. Emellett segítség lehet a szülőknek, amikor a gyermeküknek szeretnének mesélni egy-egy eseményről, valamint a helyi közösségeknek, szervezeteknek is, ha valamelyik eseményt meg szeretnék ünnepelni. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.