December 9. és 12. között az olaszországi Velencében rendezték meg a Youth League nemzetközi ifjúsági versenysorozat idei utolsó állomását. 54 ország 2430 nevezője között a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club és az MTK Budapest két háromszéki sportolója is tatamira lépett.
A 65 versenyzőt felsorakoztató női junior korosztály -53 kilogrammos súlycsoportjában Vitályos Eszter az első körben diadalmaskodott bosnyák ellenfele felett (5–3). A folytatásban következett a horvát Ema Sgardelli, akivel a sepsiszentgyörgyi karatésnak nehezen ment a harc, mivel egy váratlan térdsérülés akadályozta, így vereséget szenvedett (0–2).
A szintén 65 indulót felsorakoztató férfi junior korosztály +76 kilogrammos súlycsoportjában Benkő Zsolt először magabiztosan felülmúlta olasz ellenfelét (8–0), majd a ciprusi Alexandrosz Szobakin ellen is megkérdőjelezhetetlen győzelmet aratott (10–2). A csoportdöntőben a bosnyák Sandro Krešić szoros küzdelemben győzte le a székelyföldi sportolót (3–2), aki nem bizonyíthatott a vigaszágon sem, mert a bosnyák versenyző nem harcolta ki a döntőbe jutást.
„Nem szomorkodunk, hiszen helyünk van a korosztályos elit mezőnyében, viszont most egy kis pihenőre küldöm a versenyzőket. Annál is inkább, mivel bejelentették, hogy a jövő februári korosztályos Európa-bajnokságot júniusra halasztják el” – közölte Vass Hunor edző, aki egyúttal áldott ünnepeket kívánt az egyesület munkáját segítő szülőknek és támogatóknak. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.