Labdarúgás, 1. LigaIdei utolsó összecsapására készül a Sepsi OSK

2021. december 17., péntek, Sport

A legutóbbi hét bajnoki mérkőzésén veretlen sepsiszentgyörgyi csapat vasárnap 20.30-tól utoljára lép pályára idén. A pontvadászat 21. fordulójában a bukaresti rekordbajnok FCSB látogat a Sepsi OSK Arénába. A háromszéki együttes arra kéri a szurkolókat, hogy vigyenek magukkal legalább egy plüssállatot, amelyet a félidőben a pályára dobnak, majd a klub a játékokat eljuttatja a nélkülöző gyerekeknek.

  • Fotó: Tókos Csaba
    Fotó: Tókos Csaba

A háromszéki együttes hét nap alatt a harmadik mérkőzését játssza, legutóbb szerdán a hétközi fordulóban az FC Argeș otthonában lépett pályára, ahol hamar hátrányba került, viszont a második félidőben kiegyenlített. Az Anton Petrea irányította fővárosi gárda nagyszerű formában van, több mint három hónapja nem szenvedett vereséget, a legutóbbi öt mérkőzésén győzelmet aratott, szerdán az FC Rapid elleni rangadón diadalmaskodott. Az augusztusi odavágóban a székelyföldi és a bukaresti csapat osztozott a pontokon, a Nemzeti Arénában Adnan Aganović szerzett vezetést a vendégeknek, míg a házigazdáktól Florin Tănase volt eredményes. A Sepsi OSK és az FCSB korábban tizenháromszor találkozott a román élvonalban, a rekordbajnok hat győzelme mellett ötször döntetlent játszottak, kétszer pedig a piros-fehér mezesek örülhettek. A legutóbbi 13 fordulóban veretlen, jelenleg második bukaresti gárda ebben az idényben eddig 21 ponttal többet gyűjtött, mint a sepsiszentgyörgyi együttes, amely a rangsor tizedik helyén szerénykedik.

„Vasárnapi ellenfelünk több mint három hónapja nem szenvedett vereséget, véleményem szerint a bajnokság második legjobb csapata, amely a listavezető kolozsvári együttessel harcol az aranyéremért. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, hiszen az FCSB fiatal és tehetséges játékosokkal rohamoz, ha azonban betartjuk a vezetőedző utasításait, akkor van esélyünk nyerni. Ne feledjük, az odavágóban döntetlent játszottunk Bukarestben, ráadásul kihagytunk egy tizenegyest, szóval nyerhettünk volna. Az előző idényben is legyőztük a fővárosi csapatot, ezúttal a siker kulcsa a nagyon pontos játék lehet a sportszerűség határain belüli agresszivitással ötvözve. A helyzeteket gólra kell váltanunk, szükségünk van egy kiváló taktikára, valamint arra, hogy a védelem hiba nélkül állja a sarat. Követtem az FCSB két legutóbbi mérkőzését, véleményem szerint szerencsével nyertek a Medgyes és a Rapid ellen is. Úgy gondolom, érett csapat vagyunk, amely fel tudja venni a harcot a legjobbakkal is. Szükségünk van a szurkolókra, akik, remélem, minél nagyobb számban kilátogatnak a stadionba” – mondta Hadnagy Attila, a Sepsi OSK ügyvezető igazgatója.

A 21. forduló programja: * ma: FC Voluntari–Aradi UTA (20.30 óra) * szombat: Medgyesi Gázmetán–Craiova (18 óra), FC Rapid–FC Botoșani (20.30 óra) * vasárnap: Academica Clinceni–Chindia Târgoviște (13.30 óra), Kolozsvári CFR–FC Argeș (16 óra), Sepsi OSK–FCSB (20.30 óra) * hétfő: U Craiova–Mioveni (17.30 óra), FC Dinamo–FC Farul (20.30 óra).

Eredmények, 20. forduló: Chindia Târgoviște–U Craiova 0–3 (gólszerzők: Bălan 45+6. – tizenegyesből, Baeten 58., Compagno 87.), Mioveni–FC Dinamo 2–1 (gólszerzők: Sanoh 90+2. – tizenegyesből, Rusu 90+5., illetve Sorescu 62. – tizenegyesből). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2021-12-17: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2021-12-17: Sport - :

Az Eb-címvédővel egy csoportban a magyar válogatott (Labdarúgás, Nemzetek Ligája)

A magyar labdarúgó-válogatott az Eb-címvédő Olaszország, Németország és Anglia csapatával került azonos csoportba a Nemzetek Ligája harmadik kiírásában.