Az előpataki elágazástól kifelé – Illyefalva irányában – mintha már évtizedekkel korábban megállt volna az idő, semmiféle korszerűsítés nem történt, csak a  körforgalmat építették újjá nagy nehezen. Ide még a karácsonyi díszítésből sem jutott soha egy égő sem, mintha itt nem lenne ugyanolyan ünnep, mint a központban, az
állomáson vagy más lakónegyedekben...

D. K., Sepsiszentgyörgy. A minap arra jártunk, és félig örömmel, félig bosszankodva néztük, hogy 140 éves lett a város egyik első üzeme, a textilgyár – ezt nagy felirat hirdeti, de kizárólag román nyelven, mintha nem is a hajdani Székely szövöde születésnapjáról lenne szó, ahol valószínűleg ma is zömmel magyar ajkúak keresik meg a kenyerüket. Ez a múlt nem csupán nosztalgiából tűnik fényesebbnek a jelennél, hiszen ennek a gyárnak olyan munkaközössége volt, amilyent manapság nemigen látni, tánccsoportja, focicsapata, saját bölcsődéje is összekovácsolta, -tartotta. Ennek az örökségnek a megbecsülését jelezte volna egy magyar felirat. Lám, Brassóban az új polgármester a már igen megfogyatkozott magyarságot is megtisztelte, nem habozott augusztus 20-án magyar színekbe öltöztetni a város nevét a Cenken. És nem dőlt össze a világ, sőt, kicsit jobban éreztük magunkat. Lehetne ezt a gyakorlatot terjeszteni – ha nem tekintenék folyton ellenségnek a magyarokat, akkor talán többen éreznék hazájuknak Romániát is, nem csupán a szűkebb szülőföldjüket.