Változó számú fertőzést jelentettek az elmúlt napokban, s bár a tegnapi összesítés szerint nyolc megyében emelkedést észleltek, az országos átlag napról napra csökkent: december 24-én 0,55 ezrelék volt a kéthetes fertőzöttségi mutató, 27-én pedig 0,51.
Pénteken 717, szombaton 598, vasárnap 349, hétfőn pedig 566 új esetet vettek nyilvántartásba, és hasonlóan alakult az elhalálozások, illetve a kórházi betegek görbéje is: három napig csökkent, a negyediken ismét nőtt. A karácsonyi ünnepek alatt összesen 112 áldozata volt a járványnak: pénteken 44 (amiből 2 korábban történt), szombaton 29 (ebből 2 korábbi), vasárnap 15, hétfőn pedig 24. A kórházban ápolt koronavírusos betegek száma pénteken 2523, szombaton 2373, vasárnap 2379, hétfőn 2467 volt, közülük jelenleg 433-an szorulnak intenzív terápiára (minden nap kevesebben, e téren folyamatos volt a csökkenés). 59 kiskorú is kórházban van, közülük 7 fekszik intenzív osztályon. További 10 863 igazoltan fertőzött személy elkülönítésben tartózkodik, 101 614-en pedig karanténban vannak. Ez a magas szám azzal magyarázható, hogy sok olyan román állampolgár látogatott haza külföldről, aki nem rendelkezik védettségi igazolvánnyal. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint újabb 13 esetben mutatták ki a koronavírus omikron variánsát (tíz bukaresti, két Ilfov és egy Galac megyei személyen, a legfiatalabb 14, a legidősebb 89 éves, heten nincsenek beoltva, külföldön ketten jártak), velük együtt 38 omikronnal fertőzött esetről tudnak Romániában.
Háromszéken is javulást mutatnak az adatok: négy nap alatt összesen 36 új fertőzést igazoltak, az ezer lakosra eső kéthetes fertőzöttség pedig 0,49-re csökkent. A prefektúra közlése szerint megyénkben jelenleg 110 aktív esetről tudnak. A megyei kórházban jelenleg 17 koronavírusos beteget ápolnak, Kovásznán tízet, Kézdivásárhelyen egyet, Baróton hatot. Az intenzív osztályon (Sepsiszentgyörgyön) is hatan fekszenek. 52 fertőzött személy elszigeteltségben tartózkodik, 2494 pedig karanténban; utóbbiak közül 1440-et ellenőriztek a hétvégén és 11-et bírságoltak meg (összesen 17 500 lejre) a karantén elhagyása miatt. A megye települései közül már csak két községben haladja meg a fertőzöttség a 3 ezreléket, Vargyason, ahol 8 esettel 4,62 ezrelékes, és Kézdiszentkereszten, ahol 6 esettel 3,48 ezrelékes. 22 közigazgatási egységben 3 ezrelék alatt van a fertőzöttség, 21-ben pedig egyáltalán nincs. Az oltási hajlandóság is nullára csökkent, legalábbis az elmúlt 24 órában öten jelentkeztek oltásért, közülük hárman a második adagot kapták meg, ketten pedig a harmadikat. Országszinten kicsit jobb a helyzet, az elmúlt 24 órában 4297-en kérték az első oltást, 7133-an a másodikat, 9967-en pedig a harmadikat, így 7,79 millióra rúg a teljesen beoltottak száma, közülük 1,97 milliónyian már a harmadik adagot is megkapták.