Káosz Olaszországban

2021. december 29., szerda, Világfigyelő

Hosszú sorok kígyóznak az olaszországi koronavírus-tesztelési pontokon, miközben már több mint 2,5 millióan vannak karanténban a szigorú kontaktkeresési szabályok miatt, melyek enyhítését sürgették a gazdasági tevékenységek leállásától tartó tartományok tegnap.

A firenzei dóm második napja tartott zárva a turisták előtt a dolgozók hiányzása miatt. A város polgármesteri hivatalának bejelentése szerint nem tudni, mikor nyithat újra a dóm a látogatók előtt, mert a beteg vagy karanténban levő templomőröket helyettesíteni is nehéz. A tartományok attól tartanak, számos munkahely és gazdasági ágazat működése szakadhat meg a szerintük túl szigorú járványelőírások miatt, melyek értelmében pozitív személy azonosítása esetén a vele kapcsolatba került összes többinek – tünetmentesen is – teszteltetnie kell magát, valamint karanténba kell vonulnia.

A számítások szerint az omikron vírusvariáns terjedésével a következő tíz nap alatt a jelenlegi több mint 2,5 millióról tízmillióra emelkedhet a karanténban tartózkodók száma. Az egymilliós Milánóban már 75 ezren vannak karanténban. A többnyire a gyógyszertárakban végzett antigén gyorstesztek megnövekedett száma miatt hosszú sorok állnak az ország patikái előtt. Nápolyban kilométeres gépjárműsor várakozott a város egyik autós tesztelési pontjánál.

Az egészségügyi hatóságok szerdai ülése dönt a karanténszabályok esetleges enyhítéséről: azonosított pozitívval való kapcsolat után jelenleg az oltás nélküliekre tíznapos, az átoltottakra hétnapos karantén vonatkozik. Az utóbbi huszonnégy órában regisztrálták a legtöbb új beteget a járvány tavaly februári terjedése óta. Egy nap alatt az eddigi legtöbb, több mint egymillió teszten több mint 78 ezer pozitívat azonosítottak, a halottak száma 202 volt. Hétfőn több mint 30 ezer volt a pozitívnak bizonyulók száma. A Corriere della Sera napilap riportja szerint hiába tették kötelezővé az FFP2 típusú maszk használatát a tömegközlekedési eszközökön, a római metrón tíz utasból kilenc nem azt viseli.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2021-12-29: Világfigyelő - :

Tízezernél több fertőzést okozott az omikron

Tízezernél is több ember szervezetébe juthatott be, és legalább négy esetben halálos lefolyású megbetegedést okozott az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változata Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) tegnapi adatai szerint.
2021-12-29: Világfigyelő - :

Rabszolgaként Németországban

Embertelenül kizsákmányolják a bolgár és a román vendégmunkásokat egy németországi vágóhídon – tárta fel a SAT 1 tévécsatorna dokumentumfilmje. Készítője, Jana Bernhard újságíró részleteket árult el a bolgár Nova TV-nek a Clemens Tönnies német milliárdos birtokában lévő húsüzemről szóló film forgatásáról.