Arról nem ejtünk itt bővebb szót, hogy sajátos politikusi útját járván átment kemény nacionalizmusba, idegengyűlöletbe és magyarellenességbe. Úgy látszik — mély tisztelet a kivételeknek! —, ezen a betegségen a román politikusoknak szinte törvény- és menetrendszerűen át kell esniük, kinek szelídebb, kinek lázasabb formában. A fiatalabbakon jobban csodálkozik az ember, hiszen éppen tőlük várhatnánk el, hogy legyenek európaibbak, nyitottabbak és toleránsabbak élemedettebb társaiknál, kik a dolgok alakulása folytán a nacionalizmus emlőjén nőttek fel e legboldogabb országban. De — ám-lám! — mi ebben is sajátosak és különlegesek vagyunk, ifjú titánjaink ,,megpolitikusodván", nagy nemzeti köldöknézésükben sokszor túltesznek saját vénhedő szeniorjaikon...

Akikkel viszont éppen most gyűlt meg a baja Cosmin Guşă (Golyva) barátunknak. Ebben a nagy nyári hőségben azt találta ki, hogy hatvanötödik életévüket elrúgott politikusainkat, honatyáinkat el kell kergetni nyugdíjba (legyen hely az ifjú titánoknak!), s többé az államügyek, a törvényhozás közelébe sem szabad engedni őket. A dolog több szempontból is meggondolandó, mert az szinte bizonyos, hogy aggastyán honatyáink ,,kiszűrésével" kevesebb lenne a szunyókáló törvényhozó a parlament széksoraiban, és sokkal több lehetne a sűrűn büfét látogató nagyreményű ifjonc. Olyanok, mint Guşă és Ponta, kik izgága jövés-menésük közben kotolják ki korszakváltó ötleteiket. Ilyen vitézeket egyébként minden pártban lehet találni, egyetlen kivételt a jobblétre szenderült parasztpárt jelentett, ahol a reaktivizálódott öreg harcos átlagos életkora a parlamentben közelebb állt a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez. De amikor éppen nem aludtak, mondtak egészen megszívlelendő dolgokat is. Kár, hogy Corneliu Coposunak nem volt fiatal tanítványa és örököse, s így gyakorlatilag feloszlatta önmagát a párt. Liberáliséknál valahogy sikerült fiatalítani, a nagyromániásoknál már nem, de ott az életkornak csak annyi a jelentősége, hogy a levitézlett szekusok és katonatisztek jó tíz évvel korábban mehettek nyugdíjba, mint a civil halandók, s így még viszonylag jó erőben idétlenkedhettek Vadim mester beintéseire. De az is igaz, hogy eredeti mesterségükkel felhagyván, közülük nagyon sokan írni és olvasni is elfelejtettek, nem nyomván már vállukat e súlyos kötelezettség, a vállat, mely a hon és a rezsim védelmében görnyedezett oly sokáig.

De tényleg, mit lehet tenni megöregedett honatyáinkkal?!?! Nem lehet őket — eszkimó stílus szerint — a jegesmedvéknek adni, hogy a fókafogyasztást racionalizáljuk! Azt hiszem, rájuk kell bízni, döntsék el maguk, mikor fáradtak bele a hon szolgálatába. Ám az ötletbörzét vezető Guşă mestert már most érdemes lenne elküldeni egy felhagyott szénbánya újraindítására. Mert nagy vájár őkegyelme!