Hivatalos bejegyzésének hetedik évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület, és ez alkalomból éves beszámolót tett közzé. Jelzi, igen mozgalmas első öt év után a hatodikra árnyékot vetett a koronavírus világjárvány, ám a tavalyi esztendő – a megszorítások dacára – ismét sikeres volt.
A kora újkori Erdély társadalmi felépítésének címertani megjelenítése című előadásával a szervezet elnöke, dr. Szekeres Attila István heraldikus részt vett az október 20–23-a között Madridban az őfelsége VI. Fülöp, Spanyolország királya fővédnökségével tartott 34. Genealógiai és Címertani Világkongresszuson. Ugyanakkor képviselte az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet a Genealógiai és Heraldikai Világszövetség küldöttgyűlésén. Szintén akkor és ott tartotta éves közgyűlését a Nemzetközi Címertani Akadémia, melynek Szekeres Attila István levelező tagja.
Az egyesület sikeres korábbi nemzetközi szerepléseken van túl. Elnöke előadással vett részt a 32. és 33. Genealógiai és Címertani Világkongresszuson 2016-ban Glasgowban, illetve 2018-ban a franciaországi Arras-ban, a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson 2017-ben Londonban, 2018-ban a lengyelországi Cieszynben a 4. Európai Címer- és Zászlótudományi Konferencián, 2019-ben Varsóban a Nemzetközi Genealógiai Akadémia 11. tudományos kollokviumán. (2020-ban a nemzetközi szakkonferenciák elmaradtak.)
2021-ben az egyesület közreműködésével kis székely címersarok is helyet kapott a Csíkszépvízen kialakított, augusztus 14-én felavatott Székely Határőr Emlékközpontban. A lépcsőfeljáróban többek között régi és új székely címerek, valamint a székely székek címerei tekinthetők meg.
2021. július 29-én, pontosan a Román Királyság bővített címerének a Hivatalos Közlönyben való megjelenése századik évfordulóján az egyesület megemlékező előadást szervezett Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumnak időlegesen helyet adó Lábas Házban.
Az egyesület partnere volt két zászlókiállításnak, melyek megnyitóján a szervezet elnöke tartott tárlatvezetést: március idusán a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központban, valamint október 8-án Zabolán, a Mikes-kastély rendezvénytermében, ahol a Csángó Néprajzi Múzeum gyűjteményének részét képező magyar történelmi zászlók rekonstrukcióit sorakoztatták fel.
A Miklósvár első írásos említésének 810. évfordulója alkalmából július 25-én tartott ünnepségsorozatot előadással támogatta az egyesület, elnöke székely jelképeinkről értekezett a Kálnoky-kastélyban. A Wegener Pro Sanitate Alapítvánnyal partnerségben a székelyek régi és új jelképeiről tartott előadást az elnök Kézdivásárhelyen a Tudástár előadás-sorozat keretében október 4-én.
Az egyesület adományaként tervezte a nagygalambfalvi Kányádi Sándor Általános Iskola címerét Szekeres Attila István, aki be is mutatta azt a tanoda névadó ünnepségén, szeptember 12-én. Szintén a szervezet adományaként tervezett címert a heraldikus a Kiskereki Református Egyházközségnek.
Az erdélyi magyar heraldikus, aki véglegesítette Nagy-Románia címerét címmel tartott online előadást Keöpeczi Sebestyén József (1878–1964) címerművészről a Moldovai Köztársaságban szervezett 15. Heraldikai Szimpóziumon. A szeptember 1. – október 2. között Jászvásárban szervezett XXIII. Monumentul nemzetközi műemlékvédelmi szimpóziumon Fél évezredes címeregyüttes a székelydályai református templom szentélyében címmel tartott szintén online előadást.
Végül az elnök bemutatta madridi előadását november 14-én Vízaknán, az Ars Hungarica 2021 – Nagyszebeni magyar kulturális fesztivál rendezvénysorozat keretében, melynek az egyesület is partnere volt.
Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület közleményében köszönetet mond támogatóinak, a Bethlen Gábor Alapnak, a Communitas Alapítványnak, Vaida Botondnak, és mindazoknak, akik adójuk felajánlható hányadával hozzájárultak programjai sikeréhez.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.