Az ördög nem alszik: ha egy településen a fertőzöttségi mutató meghaladja a három ezreléket, újra távoktatásra térnek át azok a tanintézmények, ahol a személyzet átoltottsága nem haladja meg a hatvan százalékot.
Alaposabb és célravezetőbb intézkedés helyett Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter leporolta a régi, sokat vitatott szabályt, melyet az esetszám rohamos növekedése mellett egyre több iskola, óvoda kényszerül majd alkalmazni. Mircea Miclea volt tanügyminiszter, kolozsvári egyetemi tanár máris bírálta a határozatot, jelezvén, hogy ismételten a diákokon, illetve az óvodás gyermekeken csattan az ostor, hiszen ők viselik a következményét annak, hogy a pedagógusok nem kívánják beadatni az oltást. És ez nem igazságos.
Miclea persze nem mutogatni kíván a társadalom egy szeletére, hanem egy elhibázott, leegyszerűsítő rendelkezésre hívja fel a figyelmet, melynek hatását egy másik, teljesen vétlen társadalmi csoport kényszerül elszenvedni. A diákok ugyanis valóban tehetetlenek és vétlenek ez esetben. Úgy tűnik, a kormánynak, az érintett oktatási és egészségügyi minisztériumnak továbbra is egyszerűbb és kockázatmentesebb játszadozni a távoktatással, többé vagy kevésbé önkényesen zárni, illetve nyitogatni az iskolák kapuját, színlelve, hogy valójában a járvány ellen küzdenek. Hogy az iskolák, óvodák esetében mi lenne a jó megoldás, nehéz kérdés, vélhetően maguk az érintettek sem tudják, ráadásul a hatóságok újabban papagájként ismételgetik, hogy az oktatási intézmények az utolsók, amelyeket bezárnak. Eközben a valóság éppen ennek az ellenkezője: az elsők között küldik haza a diákokat. Sőt, mi több, az elmúlt időszakban, hetekben, hónapokban a népszerűségi mutatók körül egyensúlyozó hatóságok lemondtak a védettségi igazolvány bevezetéséről, de azért sem tettek, hogy emberi érvekkel ösztönözzék a bizonytalanokat, mindazokat, akik nem utasítják el teljes mértékben az oltakozást. Összeomlott a diákok otthoni, eleve bizonytalan tesztelési rendszere is, ilyen körülmények között az államnak egyszerűbb és tisztességesebb lenne beismernie, hogy képtelen megszervezni, lebonyolítani azt, ami más országban működik, s nem erőltetné képmutatóan azt, ami amúgy sem megy.
Csakhogy ez esetben nem csupán egy újabb kudarcról van szó. Újra a távoktatás réme kísért az online iskola minden előnytelenségével, illetve várható következményeivel. És változatlanul azokat érinti leginkább, akik vidéki, falusi, községi iskolákban tanulnak, kisebb-nagyobb megszakításokkal, hiszen településeiken már egy-két koronavírusos fertőzés is a tanintézmények bezárásához vezet. Közismert, hogy e térségekben a legnagyobb az iskolaelhagyás veszélye, nem mindegy tehát, hogy vitatható intézkedéseikkel a hatóságok növelik avagy mérsékelik az iskolaelhagyás valószínűségét. Nyilvánvalóan a városi diákoknak sem öröm a távoktatás, főleg a kisebbeknek, de vidéki társaikhoz képest ők jobb helyzetben vannak. A kiváró, tétovázó hatalom inkább elfogadja, hogy nemcsak az esetszám növekedik, hanem a feláldozott nemzedékek száma is, mintsem megfontoltabban rendezze a tanintézmények és a járványhelyzet kérdéskörét.