Ötvenegy esztendős korában tegnap elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász. A gyűrű egykori kiválósága koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba december elején.
Csollány 1970. április 13-án született Sopronban. A tornával átlagon felüli fizikai képességeinek és tanulékonyságának köszönhetően már ötévesen megismerkedett Győrben. 1986-ban Budapestre költözött, az Újpesti Dózsa sportolója lett, három esztendővel később bekerült a felnőttválogatott keretébe, 1990-ben pedig első alkalommal állhatott dobogóra a nemzetközi felnőtt mezőnyben, miután harmadik lett az Európa-bajnokságon.
Szókimondó magatartása következtében, a szakvezetőkkel folytatott vitái után 1993-ban eltiltották, és fegyelmi büntetése miatt nem engedték indulni a világbajnokságon, vagyis kizárták a válogatottból. Pedig ekkor már világbajnoki ezüst- és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes volt, a barcelonai olimpián pedig a hatodik helyen végzett gyűrűn. Egyedül, edző nélkül készült az atlantai ötkarikás játékokra, ahol fegyelmezett emberként ezüstérmet nyert. Sydney-ben magabiztosan versenyzett, és látványos gyakorlata emlékezetes körülmények között olimpiai aranyérmet jelentett számára.
Sikertörténete 2002-ben a debreceni világbajnokság megnyerésével vált teljessé, így a következő évben egy olimpiai arany- és ezüst-, egy világbajnoki arany- és öt ezüst-, illetve egy Európa-bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzérem után visszavonult, mert megelégelte a folytonos fogyókúrát, a kemény edzéseket, és már a motivációja is hiányzott, hiszen mindent elért, amit akart.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.