Legyetek éberek, mint a kakas, szelídek, mint a galamb, kitartóak, mint a szamár és jók, áldozatkészek, mint a bárány.
Bibliai állatok magatartásával példázta Szabó Lajos kanonok, hogy mihez tartsák magukat a gyermekek az adventi várakozás előtt, adventidőben, és ha lehet, a hétköznapokon is. A sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában tegnap délután kezdődött négynapos kézműves-foglalkozás megnyitóján elhangzott figyelmeztetéssel a batyujukban és az elkészített adventi koszorúkkal tértek haza este a gyermekek, akik közül többen úgy határoztak, nem csak családjuknak, hanem a nagyszülőknek, az idős szomszédnak is jár egy kis adventi ajándék, így holnap és holnapután is visszatérnek. Lesz még akkor is fűzfaág, fenyő, gyertyának való viasz, díszítéshez szükséges berkenye, díszfű, gilisztaölő varádics. És közös éneklés, jó hangulat, valamint a saját kezű munka semmihez sem hasonlítható élménye.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.