A sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület a kiváló testnevelő tanár és a sport iránt elkötelezett Dani Kinga előtt tisztelegve január 29-én, szombaton emlékversenyt szervez, immár hetedszer. A sugásfürdői viadalra felnőttek és gyerekek egyaránt nevezhetnek.
A következő napokban a háromszéki utánpótláskorú sízőknek több lehetőségük is lesz próbára tenni magukat, hiszen a Sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza és a Bodzafordulói Tanulók Klubja a sugásfürdői és a nagypataki sípályákon szervez országos versenyeket, ma és holnap kerül sor a Gerar Kupa tizennegyedik kiadására. Mivel az utóbbi időben az időjárás újfent kedvez a téli sportok szerelmeseinek, így Sugásfürdő ismét teljes kapacitással várja a mozogni vágyókat, a kis sípálya mellett a hóágyúknak köszönhetően hétfőtől már a nagyobbik pálya is alkalmas a lesiklásra. A megfelelő körülmények adottak, a hetedik Dani Kinga-emlékversenyen pedig idén is összemérhetik tudásukat a sízni vágyók, akik szombaton 8.30 és 9.30 között iratkozhatnak a helyszínen. A megmérettetés 10 órától veszi kezdetét. Gyermekek és felnőttek egyaránt nevezhetnek, a versenyzőket a szervezők különböző korcsoportokba sorolják. A nevezési díj gyermekeknek 10 lej, felnőtteknek 15 lej. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.