Történelmünk rovatunk mai kiadása a tavaly december 16-ihoz hasonlóan nem száraz, hanem szubjektív történelmet tartalmaz. Ezúttal is a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) által kiadott, tavaly év végén megjelent Múltból jövendőt – Történelem hazulról című kötetből (Sepsiszentgyörgy, 2021, szerkesztette Szekeres Attila) közlünk három írást. Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda után a kötetet bemutatták Marosvásárhelyen is kedd este a Bernády Házban.
A könyv születéséről az ötletgazda Galbács Pál, a SZMÚE tiszteletbeli elnöke beszélt, a kötetet a szerkesztő, Szekeres Attila mutatta be és Nagy Miklós Kund művészeti író méltatta. Az est házigazdája Vajda György, a Népújság szerkesztője volt. Ez alkalommal a SZMÚE szintén tavaly megjelent másik könyvét – Gúnyhatár. Léphaft-karikatúrák körülírva (Illyefalva, 2021, szerkesztette Ambrus Attila) – is megvásárolhatták az érdeklődők.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.