Idén újra indít zarándokvonatokat a MÁV a Misszió Tours utazási irodával közösen: júniusban Csíksomlyóra és a lengyelországi, czestochowai pálos kegyhelyre, szeptemberben pedig a bosznia-hercegovinai Medjugorjéba – közölték a szervezők tegnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kiemelte: a zarándokvonatok azt üzenik, hogy itt Közép-Európában, Magyarországon a keresztény kultúra nem „dohos”, „múzeumból előrángatható” emlék, hanem a „mai napig velünk élő szokás”. Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke arról beszélt: a vonatos zarándoklatok a hit megerősítésének és a hit ébresztésének szempontjából is fontos események. Kormányos László, a MÁV-START Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: a vasúttársaság a Misszió Tours Utazási Irodával közösen az elmúlt tíz évben több mint húszezer zarándokot utaztatott. Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója ismertette: a szokásos Boldogasszony zarándokvonat mellett idén indítanak a csíksomlyói búcsúba egy másik, rövidebb programmal tervezett zarándokvonatot is, amely a szombati búcsús mise után visszaindul Budapestre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.