Adrian Chesnoiu agrárminiszter január közepén többnapos online tanácskozást folytatott több mint száz résztvevővel az új, kidolgozás alatt álló Nemzeti Stratégiai Tervről. Ennek leadására az unió mezőgazdasági szakbizottságához a román mezőgazdasági minisztérium március 31-ig kért haladékot. A mostani közlés szerint egyszerűsíteni kívánják a pályázási procedúrát.
A stratégiai terv leadásának hivatalos határideje a múlt év vége lett volna, de több tagországnak nem sikerült időben elkészítenie a 2023 és 2027 közötti fejlesztési tervét. A január közepi megbeszélés központi témája a fiatalok megtelepedésének, a termelői csoportok megalakulásának a támogatása és a gazdaságok korszerűsítése volt.
„A fiatalok megtelepedésének támogatása nagyon nagy érdeklődésnek örvendett, de úgy gondolom, jobb eredmények is születhettek volna a mezőgazdaságban való maradásuk és a gazdaságuk fejlesztése szempontjából. Ezért ki szeretnénk javítani azt, ami nem működött jól, és teljes segítséget szeretnénk biztosítani az új fiatal generáció számára. Célul tűztük ki, hogy a fiatal gazdálkodók a vidéki megtelepedés mellett a gazdaságuk fejlesztését is megvalósítsák. Arról döntöttünk, hogy a stratégiai tervben egyszerűsítjük a pályázati pénzekhez való hozzájutást. Azt szeretnénk, hogy fenntartható vállalkozások létesüljenek, ezért előnyben részesülnek majd azok a pályázatok, amelyek bizonyítani tudják a beruházás fenntarthatóságát. Együtt fogjuk kidolgozni a pontos szabályokat, de minél egyszerűbb formában, hogy valóban segítsük a román mezőgazdaság fejlesztését” – jelentette be a miniszter.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.