Súlyosra sikeredett Dancs Árpád legújabb könyve: a Közeli helyeken fizikai és tartalmi szempontból egyszerre nehéz és tömör. E két tulajdonsága jelzi, nem könnyed esti olvasmánynak való a könyv, amit az ember a mellére fektet s a második oldal után már oltja is el az éjjeli lámpát: könnyed stílusának, változatos tartalmának köszönhetően olvastatja magát, ráadásul aki a helytörténet iránt egy cseppet is érdeklődik, azt kimondottan leköti.
Szögezzük le már az elején: Tátá (nem tudom, hogyan ragadt rá ez a becenév, de rendkívül érdekes, hogy Mikes-beli kollégáját, a szintén zenetanár Szőts Dánielt is Tátának szólítják tanítványai) nem történész, és könyvét sem olyan indíttatással írta, hogy helyrerakjon ezt-azt az idő vagy a hely históriájában. Mint az előszóban ő maga tisztázza, csupán emlékiratot szándékozott írni, „nosztalgikus sétára” invitálva az olvasót – hogy ennél több lett végül a könyv, arról az ő kíváncsisága, a számára ismeretlen kérdések kiderítése, a hiányos információk megszerzése iránti vágya tehet.
Dancs Árpád közeli helyei a sepsiszentgyörgyi Templom utca és környezete. Itt élte le életét, a szülői házban lakik ma is – egyértelmű hát, hogy ennek a miliőnek a bemutatásával kezdi könyvét. És hogy milyenszerű „nosztalgikus sétában” lesz része az olvasónak, az mindjárt a könyv legelső fejezetéből kiderül: 77 év után elkészíti ugyanarról a helyszínről, a Vártemplom tornyának egyik ablakából annak a fényképnek a megfelelőjét, amely a városrészt mutatta meg 1940-ben. Ez a gesztus már több, mint kíváncsiság, ebben már benne van a környezete iránt tudatosan érdeklődő ember, bár egyelőre csírában még, hiszen sokan fényképezik lakóterüket különböző szögekből, más-más időszakokban. Tátá azonban nem elégedett meg a háromnegyed százados időtáv két véglete lenyomatának egyszerű bemutatásával, hanem részleteket is keresett hozzájuk – és ez az utánajárás már helytörténeti érdeklődésről tanúskodik.
Nyilván, egy emlékirat csonka lenne emberi történetek nélkül. Dancs Árpád már-már bravúrosan építi be közeli helyei bemutatásába családja leírását, mintegy visszaigazolva az előszóban már jelzett mozaikszerkesztést, és ráerősítve is erre az elvre, anekdotákat, régi történeteket is belesző egy-egy „közeli hely” leírásába. Mindezek nem csak olvasmányossá, de érdekessé is teszik a könyvet, különösképp, hogy Tátá jó arányérzékkel adagolja az információkat: sem túl sok, sem túl kevés nincs belőlük egyszerre, viszont majd minden oldal tartalmaz valami új (vagy újra felfedezett) dolgot: egy ház lehet egyszerű lakóépület, de a Nemes-sarok a lokálpatrióta számára belső hellyé válik azáltal, hogy a ház egykori lakóinak kálváriájával is megismerkedik. Amúgy nagy erénye a könyvnek, hogy Dancs Árpád sok, mára már a köztudatból jórészt kikopott helynevet elevenít fel, olyan fogódzókat a mindenkori városlakók életében, melyek környezetét közelibbé, meghittebbé tették. Nem tartozik Dancs Árpád közeli helyei közé, hát nem is említi könyvében, de a Péter Pistában gyakran vásárolt élelmiszert, ha a Baromhegyig vagy a Bikahegyig nem is merészkedett el, de a Várgödrében bizonyára szánkózott gyerekkorában, a Korzón pedig minden alkalommal végigsétált, valahányszor gyalogosan közlekedve a legrövidebb utat választotta otthona és munkahelye között.
Különös emberek lakták a múlt században a Templom utcát: Dancs Árpád a csupán 37 házszámot tartalmazó utca majd mindenikéről említést tesz könyvében, a bohém Papp Nusi színésznőről, a ludovikás múltja miatt egy életre megbélyegzett Szőcs Huba Leventéről, rövid ideig egyik ház fűtetlen fáskamrájában kényszerült élni a sokak lelkében a Szabad Európa Rádió révén reményt tartó Kóréh Ferenc felesége és kislánya, velük átellenben a Luftwaffe Kurtapatak felett lelőtt repülőjének pilótája, Hans Maetz lakott – hogy csak néhányukat említsük meg a sok érdekes, különleges egyéniség közül. És az olvasóban óhatatlanul megfogalmazódik a kérdés: vajon mi vonzott ennyi rendhagyó sorsú embert épp a Templom utcába? A kérdésfelvetés azonban hamis: minden helység minden utcájában laktak/laknak kivételes sorsú emberek, csak nem mindenhol él egy Dancs Árpád, aki meg is írja történetüket.
Persze, nem csak az emberi sorsok lehetnek érdekesek: „tény, hogy minden épületnek megvan a maga története”, írja Dancs Árpád, épp a Kálvin téri benzinkút helyén állt egykori Kappel-ház, korábbi falu-városháza hányatott „életének” felelevenítése kapcsán. Könyvében gondoskodik róla, hogy ezek az épület-sorsok is fennmaradjanak a bennük élt emberek történeteivel párhuzamosan, és nem csupán leírásban, de számtalan korabeli fénykép felkutatásával, a szöveg mellé társításával. Ez is nagy erénye a Közeli helyeknek: a bőséges illusztrációs anyag, közte sok ritka felvétellel, nem egy pedig első közlésként most lát nyomdafestéket.
Emberek és épületek sorsa a Közeli helyeken – mindaz, amit hosszú élete során látott-hallott Dancs Árpád, és ha nem raktározta el pontosan valamelyik történetet, most csökönyös utánajárással elevenítette fel a maga számára, hogy híven továbbadhassa olvasóinak. Van azonban helytörténeti búvárkodásai közt egy premier is: a Három Rózsa néveredetének kiderítése. Nem szándékozom leírni a történetet, akit igazán érdekel, Tátá könyvében elolvashatja, röviden csak annyit: nem három szál virágról, hanem három virágszálról, a Kálvin tér különböző pontjain más-más típusú, de mindenikben italmérést is működtető bolt lánytestvér tulajdonosairól (egyikük Dancs Árpád nagymamája volt) nevezhette el az egykori vásártér e kiszolgálóegységeit sűrűn látogató közönség a sarki kocsmát. A néveredet-magyarázatot a helytörténet elfogadta. S bár Kónya Ádámtól e sorok íróján át Dancs Árpádig többen szorgalmaztuk, hogy a Három Rózsára – ma a Plugor Sándor Művészeti Líceum ebédlőjeként működik – fel/visszakerüljön a helynevet megjelenítő, három rózsát ábrázoló művészeti alkotás, ez nem történt meg. De hátha az ott étkező diákok kitalálnak valamit, elvégre mégiscsak „művészetisek” ők. Addig is az egykori Három Rózsára – melynek jelentősége nagyobb a város múltjában, mint egy egyszerű kocsmáé, Ádi bácsi szerint éppenséggel „útbaigazító alappont az idegenek számára Sepsiszentgyörgyön” – a téren 3 Rosa néven működő cég emlékeztet.
A Közeli helyeken elsősorban mégis családtörténet: Dancs Árpád saját életútján vezet végig, de valahányszor alkalma adódik rá, tanárai-tanártársai sorsát, intézmények történeteit is bemutatja, esetenként a kor sajátosságait vagy éppenséggel szórakozási lehetőségeit is feleleveníti. Tanárrá válásának útja és zenészi pályafutása párhuzamosan alakult, révbe „léte legközelebbi helyén”, az akkori nevén Matematika Fizika Líceumban jutott. Nyomot hagyott az alma mater életében – a Mikó himnuszának zenéje, zenekar, kórus –, de nyomot hagyott a város 70-es, 80-as évekbeli művelődési életében is: minderről részletesen ír könyvében. Miként sorsa későbbi alakulásáról, gyermekei karrierjéről is. De a családtörténeten túl korrajz és helytörténet is a Közeli helyeken: alulnézetből, tudományos igényesség nélkül, mégis a város történetének ismeretéhez nélkülözhetetlen módon. A város története pedig úgy lehetne teljes, ha minden utcájának lenne egy Dancs Árpádja.
