Több mint száz sportoló és számos érdeklődő vett részt a hétvégén rendezett, a néhai Iordan Popica sporttanárról elnevezett alpesisí-versenyen. Az eseményt 2017-ben indították útjára, idén pedig immár ötödször rendezték meg, gyermekek és felnőttek egyaránt versenyezhettek a nagypataki Oprea sípályán.
Az iratkozás ingyenes volt, a téli sportok szerelmesei pedig szép számban érkeztek Kovászna, Brassó és Buzău megyéből, valamint az ország más részeiből is. A versenyen hat különböző korosztályban tehették próbára magukat a beiratkozottak, így a hat évnél kisebbektől a negyven évnél idősebbekig mindenki rajthoz állhatott.
„2021-ben a járvány okozta nehézségek miatt nem tudtuk megszervezni a versenyt, így idén szerettük volna folytatni a kezdeményezést, amely az évek során hagyománnyá vált a környékünkön. Az idő velünk volt, bőven akadt hó a pályán, a körülményekre nem panaszkodhattunk, a verseny napja pedig bővelkedett sportban, mozgásban és vidámságban. Köszönjük a házigazda Oprea család, Alexandru Renga és Florentina Floroianu tanárok segítségét, valamint hálásak vagyunk azoknak, akik mindig támogatnak abban, hogy versenyt szervezzünk Iordan Popica emlékére, aki egész életét a Kovászna megyei sportnak szentelte” – mondta Sorin Popica, aki édesapja emléke előtt tisztelegve immár ötödször szervezett viadalt február elején.
Iordan Popica 1939. január 29-én született, az egyik legnagyobb megbecsülésnek örvendő sportember volt Kovászna megyében, később pedig tiszteletre méltó alpesisí-edző lett. A nevét viselő verseny minden télen több mint száz embert vonz a nagypataki Oprea sípályára, ahol vidám hangulatban mozoghatnak. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.