Eljárás indult George Simion ellen

2022. február 9., szerda, Belföld

A legfőbb ügyészség hivatalból eljárást indított George Simion, a szélsőségesen nacionalista ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője és társelnöke ellen, aki hétfőn a parlamentben odarohant a beszédét tartó Virgil Popescu energiaügyi miniszterhez, és fenyegetően megrángatta.

A legfőbb ügyészség közleménye szerint Simion ellen garázdaság és csendháborítás miatt indítottak eljárást. Az agresszió azon a hétfői parlamenti ülésen történt, amelyen a Popescu ellen beterjesztett ellenzéki indítványt vitatták meg a honatyák. Popescu éppen beszédét tartotta, amikor Simion bekiabálta többször a teremből, hogy „tolvaj!”. A miniszter megkérte az ülésvezetőt, hogy utasítsa rendre a bekiabálót, aki szerinte „az oroszok embere”. Ekkor Simion odarohant Popescuhoz, fenyegetően megrángatta, és az arcába üvöltötte többször, hogy „tolvaj!”. A tettlegességig fajuló konfliktus elcsitult, miután az ülésvezető konzultációra hívta a frakcióvezetőket, majd berekesztette az ülést arra hivatkozva, hogy szónokot a parlamentben még soha nem ért agresszió az elmúlt harminc évben. A magas energiaárakért a minisztert hibáztató, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által beterjesztett indítványt szerdán várhatóan el fogja utasítani a képviselőház.

George Simion tegnap úgy nyilatkozott, nem aggasztja, hogy a legfőbb ügyészség eljárást indított a hétfői parlamenti incidens ügyében. Az AUR társelnöke azt mondta, vélhetően nincsenek már komoly ügyek Romániában, amelyekkel a vádhatóság foglalkozhatna, „ezért döntött a médiacirkusz mellett”.

Nicolae Ciucă miniszterelnök a kormány szóvivője révén közölt üzenetében határozottan elítélte a történteket, úgy vélte, ez a felháborító cselekedet mutatja, hogy mennyire megromlott a politikai párbeszéd színvonala. Felhívta a figyelmet, hogy az újabb erőszakos cselekedet egy aggasztó sorozat része, utalva ezzel arra, hogy az AUR politikusának nem ez az első agresszív megnyilvánulása.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tegnapi állásfoglalásában kifejtette, hogy 2020 decemberétől aggodalommal figyelik az AUR akcióit, és minduntalan arra kérik a parlamenti kollégáikat, hogy legyenek partnerek ennek a szélsőséges pártnak az elszigetelésében. Úgy vélte, hogy George Simionnak viselnie kell tettei következményeit, mindenki másnak pedig, aki a parlamentet tartja a legfontosabb demokratikus intézménynek, egységesen kell harcolnia a populizmus további térnyerése ellen.

A legfrissebb felmérések szerint a jelenlegi 18 százalékos támogatottsága alapján a második legnagyobb pártnak számító AUR és szimpatizánsai nem először folyamodnak erőszakhoz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-02-09: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

A járvány második éve (Visszapillantó 6.)

Sorozatunk befejezéseként az elmúlt esztendő utolsó két hónapjának néhány fontos, lapunkban is megjelent gazdasági vonatkozású eseményét elevenítjük fel.
2022-02-09: Belföld - :

Valódi ellenzékiségre készülnek

A két párt összeolvadásából alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egységének megőrzését tekinti elsődleges feladatának és „valódi ellenzékiséget” ígért a román parlamentben tegnapi első sajtóértekezletén Cătălin Drulă, az USR ideiglenes elnöke.