Hírsaláta

2022. február 9., szerda, Belföld

MÉG TÖBB BÜROKRÁCIA. Románia december 20-tól tette kötelezővé a határátlépéskor kötelező digitális beutazási adatlap (PLF) kitöltését, ám az intézkedés ahelyett, hogy megkönnyítette volna az amúgy is leterhelt megyei közegészségügyi hatóságok munkáját, csak fokozta a káoszt.

Az említett dátum óta közel 150 ezer bírságot róttak ki a hatóságok az adatlap kitöltését elmulasztókra, s emiatt perek ezrei indultak országszerte. Csak Fehér megyében 1896 ilyen esetről tudnak, s a gyulafehérvári bíróságon már több mint 300-an indítottak pert: sokan azt állítják, időben és pontosan kitöltötték az adatlapot, mégis bírságot kaptak. A napokban módosították is a digitális beutazási adatlapra vonatkozó szabályzatot, ezt újabban a határátlépés előtt 72 órán belül (a korábbi 24 helyett) kell kitölteni, a mulasztások miatti bírságot pedig 2000 lejről 500-ra csökkentették. Bár az új rendelet rögzíti, hogy a per tárgyát képező eseteket az éppen érvényben lévő szabályzat alapján kell elbírálni, kérdés, hogy a bíróságok ezt mennyire fogják figyelembe venni. (Főtér)

FÉNY AZ ALAGÚT VÉGÉN. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter becslései szerint Romániában eddig több mint 10 millió ember kapta már el a koronavírus-fertőzést, s álláspontja szerint „tavasszal visszatérünk a normalitáshoz”. Rafila úgy véli, a COVID-19 veszélye világszerte véget ér, és Romániában áprilisban az emberek megszabadulnak a maszktól és más korlátozásoktól. Azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent a normalitás, és mikor esedékes a szigorítások feloldása, elmondta: a témát a napokban európai szinten vitatják meg. „Az EU egészségügyi és külügyminisztereinek találkozójára ezen a héten Lyonban kerül sor, és valószínűleg megvitatják a kérdést. Elképzelhető, hogy az egészségügyi szabályokat eltörlik. Nem lesz rájuk szükség, ha a betegség terjedési sebessége nagymértékben lecsökken. Sajnos az intézkedések nem lehetnek egységesek, mert az oltottsági arány is eltérő az egyes országokban jelenleg” – mondta. (Transindex)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2022-02-09: Belföld - :

Valódi ellenzékiségre készülnek

A két párt összeolvadásából alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egységének megőrzését tekinti elsődleges feladatának és „valódi ellenzékiséget” ígért a román parlamentben tegnapi első sajtóértekezletén Cătălin Drulă, az USR ideiglenes elnöke.
2022-02-09: Belföld - :

Várják az amerikai haderőt

Megérkezett már Romániába több mint száz amerikai katona az országba várt amerikai haderő állomásoztatásának logisztikai előkészítésére – közölte tegnap a védelmi miniszter. Vasile Dîncu egy sajtótájékoztatón kiemelte, a mintegy száz amerikai katona mellett hazai logisztikai szakemberek is dolgoznak már az előkészületeken.