Ha ez idáig jórészt óvatosan bántak az ígéretekkel az RMDSZ képviselőjelöltjei, ösztönösen ráérezve, hogy nehéz immár hitelesen beszélni olyan célkitűzésekről, amelyeket az elmúlt 18 év során nem sikerült megvalósítani, a kampány hajrájában diadalittas magatartás uralkodott el a szövetség csúcsvezetésén, és megszaporodtak az érzelmi töltetű üzenetek.
Markó Béla például Trianon fájdalmát elevenítette fel a marosvásárhelyi kampányzáró rendezvényen, az erdélyi magyarság létszámcsökkenését fájlalta, a ,,sorvadás" folyamatának megfordításáról beszélt — amelynek szerinte a minél nagyobb arányú választási részvétel az eszköze —, Frunda György pedig számba vette az eddigi megvalósításokat, majd — a nyerő kártya birtokában levő játékos magabiztosságával — közölte: a következő négy évben a kulturális és a területi autonómia kivívása a cél. Mintha az előző négy év során nem ez lett volna. Mindeközben pedig az RMDSZ-es többségű helyi tanácsok a szövetségi elnök utasítására igencsak riadtan visszakoznak a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett autonómia-népszavazás kiírásától, különféle kifogásokat keresve, és azzal védekezve, hogy nem akarják kampánytémává silányítani a kérdést.
Az RMDSZ-es logika szerint Frunda kijelentése vélhetően nem ebbe a kategóriába tartozik. A szövetség vezetőinek elképzelése szerint hinnünk kellene neki. Mint amikor egy évvel korábban elhittük Frundának, hogy az Európai Parlamentben fogja majd képviselni az erdélyi magyarságot. És néhány nap múlva kiderült, esze ágában sincs az Európai Parlamentben tevékenykedni. Bízhatunk ezek után az önrendelkezésre vonatkozó ígéretekben?
