Kis csoportokban érkeznek Sepsiszentgyörgyről naponta néhány órára az autista gyermekek az októberben átadott kilyéni rehabilitációs központba, amint megszokják az új környezetet, beindul a napközis foglalkoztatás. Nevelők már vannak, de üres még a gyógypedagógus, gyógytornász, orvosi és asszisztensi állás.
A nappali és bentlakásos központként tervezett rehabilitációs központ benépesítését, a tevékenységek elindítását lassítja, hogy kevés a jelentkező a felkínált munkakörökre. Az intézményt működtető gyermekvédelmi hatóság szakemberei azt szeretnék, ha olyan emberek vállalnának itt munkát, akik valamilyen indíttatásból választják a gyermekekkel való foglalkozás e területét, és nem csupán álláskeresők. Eltérő korú és fogyatékkal rendelkező gyermekek fejlesztéséről van szó, egyaránt szükség van képzett nevelőkre és felsőfokú végzettségű szakemberekre (pszichológus már van), akik lehetőleg nem ugródeszkának kívánják kihasználni a Székely—Pótsa-kúriában adódó munkalehetőséget, hanem a szakértelem mellett hosszú távú jelenlétükkel biztonságot is nyújtanának a gyermekeknek.
Székely Csaba, a központ megbízott irányítója lapunk érdeklődésére elmondta, négy nevelőt már korábban felvettek, ők két hónapig az autista óvodában ismerkedtek a teendőkkel, másik négy nevelő képzése pedig a napokban indul. Első lépésben a nappali csoportokat indítják el, ennek érdekében megkezdték a gyermekek beszoktatását, reggelente a gyermekvédelmi hatóság kis buszával szállítják őket a megyeközpontból Kilyénbe. A tizenkét gyermekből kilenc abból a csoportból van, akikkel néhány évvel ezelőtt az autista óvodában kezdtek foglalkozni, majd onnan kinőve áthelyezték őket a speciális iskolába, de ott csak napi négy órát tartózkodhattak, és étkeztetés nem volt. Most ez a gond megoldódik, a gyermekek a központban ebédelnek, a program délután négy óráig tart, s bár az intézmény nem iskolaként működik, a fejlesztő tevékenységet oktatásként ismerik el.