Egy órát emberelőnyben játszott, mégsem tudott nyerni a Sepsi OSK az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában. A Mioveni-ben rendezett, zárt kapus találkozón a sepsiszentgyörgyi csapat a szünet után vezetést szerzett, azonban a ráadásban egy hibát kihasználva egyenlített az FC Rapid, így Cristiano Bergodi legénysége nem előzte meg a rangsorban bukaresti riválisát. A háromszéki együttes tizenkettedszer játszott döntetlent az idényben, a fővárosi gárda pedig immár a legutóbbi hét mérkőzésén nyeretlen.
Óvatosan kezdtek a csapatok, azonban a Sepsi OSK fokozatosan átvette az irányítást, az első félidőben pedig egyértelműen a félóra után emberhátrányba kerülő házigazdák fölé nőtt. A mezőnyfölényben játszó háromszéki csapat már a 13. percben vezetést szerezhetett volna, Eder González szabadrúgása után Adnan Aganović fejelt kapura, azonban Horațiu Moldovan kiütötte a keresztléc alá tartó labdát. Nem sokkal később a 200. élvonalbeli mérkőzésén játszó Cristian Bărbuț előkészítését Andres Dumitrescu néhány méterről, senkitől sem zavartatva kapu fölé lőtte.
A 33. percben emberelőnybe került a sepsiszentgyörgyi együttes, Alexandru Albu szabálytalankodott Anass Achahbar ellen, a durva belépő után a holland középpályást hordágyon kellett levinni, helyére pedig Nicolae Păun lépett pályára. Szünet előtt a Sepsi OSK előtt újabb lehetőség adódott, viszont Bărbuț lapos próbálkozását a fővárosi gárda kapusa hárította. Az FC Rapid a találkozó során először a 41. percben jegyezhetett helyzetet, Jakub Vojtuš kiugratásával Rareș Ilie iramodott meg, ám Niczuly Roland jól zárta a szöget, így a fiatal középpályás a kapu mellé gurított.
Cristiano Bergodi csapatának jól indult a második játékrész, hiszen már az 50. percben megszerezte a vezetést, Bărbuț átadását követően az érkező Marius Ștefănescu kapásból a hálóba továbbított (0–1). A 23 éves középpályás negyedik gólját ünnepelhette ebben az idényben. A Sepsi OSK a folytatásban igyekezett végleg eldönteni a mérkőzést, magabiztosan tartotta előnyét, majd a csereként beállt Stefan Askovszki bebiztosíthatta volna a győzelmet, ám lövése kevéssel elkerülte a kaput.
A vendégek az utolsó negyedórában átengedték a kezdeményezést a házigazdáknak, akik emberhátrányban éltek az előttük adódó lehetőséggel. Előbb Ștefan Pănoiu próbálkozását Niczuly bravúrral szögletre tolta, azonban a hosszabbításban hibázott a háromszéki kapus, messzire kifutva röviden öklözte ki a Răzvan Onea beívelését, amelyet Alexandru Ioniță az üresen maradt kapuba emelt (1–1), így a székelyföldi együttesnek be kellett érnie az újabb döntetlennel.
1. Liga, alapszakasz, 26. forduló: FC Rapid–Sepsi OSK 1–1 (0–0).
Mioveni, városi stadion. Vezette: Sebastian Colțescu. Rapid: Moldovan – Morais, Grigore, Săpunaru, Onea – Kait (Goge, 78.), Albu – Ilie (Pănoiu, 78.), Marzouk (Moise, 36.), Sefer (Ioniță, 71.) – Vojtuš (Bălan, 71.). Vezetőedző: Mihai Iosif. Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov, Niňaj, Mitrea, Dumitrescu – González (Vașvari, 76.), Aganović – Bărbuț (Askovszki, 76.), Achahbar (Păun, 36.), Ștefănescu (Golofca, 76.) – Tudorie (Luckassen, 84.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi. Gólszerzők: Ioniță (90+2.), illetve Ștefănescu (50.). Sárga lap: Ilie (19.), Carnat (90+4.), illetve Bărbuț (37.), Păun (60.), Ștefănescu (68.), Golofca (83.). Piros lap: Albu (33.).
A rangsor:
1. CFR 20 4 2 39–14 64
2. FCSB 16 7 2 49–22 55
3. Voluntari 12 7 6 28–21 43
4. Botoșani 10 11 4 29–23 41
5. Craiova 11 6 8 45–28 39
6. Farul 10 6 8 27–17 36
7. Rapid 8 12 6 29–25 36
8. Argeș 10 5 10 23–21 35
9. Sepsi OSK 7 12 7 27–22 33
10. Arad 7 11 7 19–17 32
11. Târgoviște 6 10 9 15–18 28
12. Mioveni 6 9 10 17–29 27
13. U Craiova 6 8 11 23–28 26
14. Medgyes* 6 6 14 21–33 22
15. Dinamo 3 3 19 17–58 12
16. Clinceni 2 5 17 16–48 11
* két büntetőpont levonva
A 27. forduló programja: * február 18., péntek: U Craiova–Aradi UTA (17.30 óra), FC Dinamo–Medgyesi Gázmetán (19.55 óra) * február 19., szombat: FC Voluntari–Sepsi OSK (17 óra), Mioveni–FCSB (19.55 óra) * február 20., vasárnap: Chindia Târgoviște–FC Botoșani (12.30 óra), Kolozsvári CFR–FC Rapid (19.55 óra) * február 21., hétfő: FC Farul–FC Argeș (17.30 óra), Academica Clinceni–Universitatea Craiova (19.55 óra).
Bojić kölcsönbe került
A háromszéki klub szombaton bejelentette, hogy a Sepsi OSK és a tizenhat csapatos szerb élvonalban tizenkettedik FK Kolubara Lazarevac megállapodásra jutott, így Petar Bojić júniusig kölcsönbe kerül. A 30 éves szerb labdarúgó tavaly júliusban igazolt Sepsiszentgyörgyre, ebben az idényben mindössze 16 mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken egy gólt és egy gólpasszt jegyzett. Legutóbb tavaly novemberben játszott, csereként az U Craiova ellen lépett pályára, azt követően néhányszor a kispadról követte a találkozókat. A középpályás korábban csak a szerb bajnokságokban szerepelt, többek között játszott az FK Vojvodina, a Mladost Lucani, az FK Cukaricki és az FK Napredak Krusevac együttesében. A szerb első osztályban 210 találkozón 32 találatot szerzett és kiosztott 23 asszisztot, 2013-ban bajnoki címet, 2015-ben és 2020-ban kupagyőzelmet ünnepelhetett.
Pontlevonás a Medgyesnek
A Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága pénteken úgy határozott, hogy két pontot levon a súlyos anyagi gondokkal küzdő Medgyesi Gázmetán együttesétől. A Szeben megyei klubot azért büntették meg, mert nem törlesztette tartozásait Ronaldo Deaconu felé, aki januárban elhagyta a csapatot. Amennyiben a medgyesi gárda márciusig sem fizet a középpályásnak, további pontlevonásra számíthat, ráadásul, a klubtól megvonták a játékosigazolás jogát is, ameddig nem rendezi elmaradását. A több mint 3 millió eurós adosságot felhalmozó Gázmetán korábbi és jelenlegi munkavállalóinak is tartozik, így Mihai Teja vezetőedzőnek és stábjának. Ebben az ügyben február 17-ig van ideje törleszteni, ellenkező esetben újabb két pontos bírságra számíthat, tehát összesen háromszor büntethetik meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.