A magyar felnőttek kétharmada él házasságban, és majdnem fele – felekezeti hovatartozástól függetlenül – az egyházi házasságnak is híve – derült ki a Szent István Intézet által megrendelt kutatásból, amelyet a Nézőpont Intézet készített a házasság hete alkalmából.
Az MTI-hez eljuttatott kutatási eredmények szerint minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy házasságban él vagy élt: míg a harminc év alatti felnőttek ötöde (19 százalék) nyilatkozott így, az ötven év felettieknek már a 90 százaléka.
A megkérdezettek majdnem fele, 47 százaléka mondta, hogy az egyházi esküvőt fontosnak tartja. A most vagy korábban házasságban élők (51 százalék) elkötelezettebbek az egyházi esküvő iránt azoknál, mint akik nem élnek házasságban (39 százalék).
Még markánsabb különbség található a korcsoportok között: míg a 60 év alattiaknak 40–45 százaléka pártolja a templomi esketést, a 60 év felettieknek 59 százaléka tartja fontosnak.
Az egyházi házasságot fontosnak nevezőknél a támogatás okait is kutatták: a legtöbben (82 százalék) azért tartják fontosnak az egyházi esküvőt, mert „Isten áldását adja a házasságra”, 72 és 61 százalék esetében pedig a családi szokásra vagy a templomi környezet ünnepi jellegére vezethető vissza a templomi szertartás pártolása.
Végül azt is megkérdezték, hogy az egyházi esküvő támogatói a szertartástól remélnek-e tartósabb párkapcsolatot, erre a válaszadók 57 százaléka mondott igent.
A kutatás február 7. és 9. között készült ezer ember telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint – közölte a Szent István Intézet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.