Begyűjtötte történelme első olimpiai bajnoki címét a finn férfi jégkorong-válogatott, miután tegnap 2–1 arányban legyőzte a címvédő orosz csapatot a pekingi döntőben. A finn alakulat ezt megelőzően kétszer volt ezüst- (1988, 2006) és négyszer bronzérmes (1994, 1998, 2010, 2014), így fennállása legnagyobb sikerét érte el a kínai fővárosban. Szombaton a szlovák gárda története során először szerzett érmet, miután a bronzcsatában legyőzte a svéd nemzeti együttest.
Az orosz válogatottban hét olyan játékos szerepelt, akik tagjai voltak a négy éve Phjongcshangban aranyérmet nyert együttesnek, Alekszej Zsamnov szövetségi kapitány pedig 1992-ben még játékosként volt aranyérmes.
Mivel az észak-amerikai profi liga (NHL) sztárjai a koronavírus-járvány miatt nem szerepelhettek Pekingben, ezért az orosz bázisú KHL csúcsünnepe volt a pekingi torna, az oroszoktól mindenki ebből a pontvadászatból érkezett, a finnektől pedig tizenheten.
A kezdeti enyhe finn mezőnyfölény után egy felesleges kiállítás miatt az oroszok emberelőnybe kerültek, amelyet 18 másodperc alatt váltott gólra Mihail Grigorenko. A csatárnak ez volt az első találata a kínai fővárosban. Az északiaknak is voltak helyzeteik, de a legnagyobb ziccerekből sem tudtak betalálni.
A fordulást követően Ville Pokka távoli, váratlan lövését nem látta az előtte tornyosuló játékosoktól Ivan Fedotov, így a korong a lábai között csapódott a kapuba. Az egyenlítő találat után mindkét fél jobban összpontosított a védekezésre.
A harmadik harmadból 31 másodperc telt el, amikor Marko Anttila lövésébe Hannes Björninen finoman beleért, és már a finnek voltak előnyben. Fokozták az iramot az oroszok, de a sok támadás miatt olykor fellazultak, több ízben Fedotov mutatott be bravúrokat, míg egyszer a felső kapuvas mentett helyette. A végén lehozott kapussal sem tudtak egyenlíteni az oroszok, így elmaradt a címvédés.
A mindössze 17 éves Juraj Slafkoský lett a legértékesebb játékos (MVP) az akkreditált újságírók szavazatai alapján. A szlovák csapattal történelmi bronzérmet szerző csatár hétszer volt eredményes a tornán, ezzel a gólkirályi címet is begyűjtötte.
A legjobb kapust is a szlovákok adták Patrik Rybar személyében, aki átlagban 0,7 gólt kapott és 96,6 százalékban védte a lövéseket. Slafkoský mellett az aranyérmes finn Sakari Manninen és a svéd Lucas Wallmark alkotja a legjobb csatársort, míg a védelembe a finn Mikko Lehtonen és az oroszokkal ezüstérmes Jegor Jakovlev került be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.