Alexandru Rafila egészségügyi miniszter tegnap emlékeztetett: Románia túl van az ötödik járványhullámon. A miniszter azt is bejelentette, hogy az enyhítő intézkedéseket fokozatosan vezetik majd be: az első a szabadtéri maszkviselés megszüntetése lesz.
„Azt szeretném, hogy a húsvéti ünnepekkor ne legyenek korlátozások Romániában” – mondta a tárcavezető, aki úgy gondolja, hogy a következő három hétben az új esetek száma tovább csökken. „A cél az lenne, hogy az intenzív osztályok kihasználtságát 50 százalék, azaz 900 eset alá csökkentsük. A következő három hétben valószínűleg már csak három számjegyű napi új esetet azonosítanak” – magyarázta Rafila.
Az egészségügyi miniszter hozzátette, az omikron törzs már dominánssá vált Romániában, hiszen a szekvenált minták 95 százalékában kimutatható a variáns. Nyomatékosította, az ország jól átvészelte ezt a járványhullámot, és nem tartja valószínűnek, hogy hatodik hulláma is lesz a koronavírus-járványnak. Szerinte az oltások és a betegségből való kigyógyulás eredményeként kialakulhatott már a lakossági immunitás is, bár erről kevés vizsgálat született még.
Közlése szerint a fertőzéses esetek száma továbbra is csökken, akárcsak az elvégzett tesztek pozitivitási aránya és a halálesetek száma. Stabil, illetve csak enyhén mérséklődik viszont az intenzív terápián ápolt COVID-betegek száma, amely napi 1100 körül stagnál. Rafila azt is elmondta, hogy az elmúlt héten 0,77 volt a vírus reprodukciós rátája, tehát jó esély van rá, hogy három hét múlva ezer alá esik a fertőzéses esetek napi száma.
A háziorvosokra bízná az oltást
Az egészségügyi miniszter felvetette azt a lehetőséget is, hogy a lakosság – beleértve a veszélyeztetett kategóriákat – a jövőben a háziorvosi rendelőkben kapja meg évente a koronavírus elleni oltást. Hozzátette: a minisztérium központok kialakítását tervezi a koronavírusos fertőzésen átesett és maradandó egészségkárosodást elszenvedett betegek kezelésére.
Újságírói kérdésre kifejtette, hogy a minisztériumot is foglalkoztatja az egy kórházi betegre jutó napi élelmezési költség alacsony összege. Emlékeztetett, hogy ezt az összeget a kórházak saját forrásokból kipótolhatják, de erre a közüzemi költségeik megnövekedése miatt most csak korlátozott lehetőségük van.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.