A legkeserűbb talán, hogy az RMDSZ mára, közel tizenkilencedik születésnapjához úgy elkanászosodott, elpártosodott, hogy még kíváncsi sem volt leendő választói akaratára, nem tartottak fórumokat, jelölő gyűléseket, hogy előválasztásokról már ne is beszéljünk, hanem összedugták fejüket a szövetség bukaresti nagyjai a helyiekkel egy sugásfürdői villában, s előálltak a meglepő névsorral, melyet aztán kisvártatva a Háromszéki Képviselők Tanácsa is szentesített. Ennek értelmében Albert Álmos és Bokor Tibor szenátor-, Márton Árpád, Édler András, Molnár Gábor és Olosz Gergely képviselőjelölt. Megújult, megfiatalodott a hátromszékiek képviselete ― jelentik győzedelmes mosollyal az erre illetékesek, a választók meg törik a fejüket, néhány névről még csak nem is hallottak, míg másokat túl jól és túl rég ismernek. Közben egy-két zivatar is elvonult az egyik szépreményű fiatal jelölt feje fölött, név szerint Olosz Gergelyre gondolok, de mindent a román sajtó rosszindulatára és elfogultságára lehetett fogni, s ifjú emberünk előtt tárva nyitva az ajtó, hogy négy évig a román parlament RMDSZ-frakciójának tagja legyen. A másik újonc, Édler András csak azzal hívta fel magára a figyelmet a kampány alatt, hogy stábja ócskábbnál ócskább reklámrigmusokat faragott, melyekből annyi jött át, hogy fiatal, jóképű, gazdag és üzletember, s emiatt ,,okés" a háromszéki tájszólásban örvendező lányok szemében. Igaz, a vidék fiatalabb férfiait is megszólította, üzent nekik, mint Kossuth Lajos, mármint azt, hogy el kell menni szavazni, hogy ő, s ne a Hoppá Miticák képviseljenek majd minket, illetve az RMDSZ-szavazókat a parlamentben. Közben plakátjain is ország-világ tudomására hozta, hogy számára fontosabb a képviselet, mint a népviselet, mintha valaki is elvárta volna tőle, hogy székelyharisnyában üljön be a törvényhozásba. Albert Álmos plakáthadjárata felért egy vesztett háborúval. Előbb kis betűvel írták Háromszé­ket, második próbálkozáskor lemaradt a neve, miközben az óriáspannókon a grafikus olyan pozícióba helyezte portréját a megye térképe alá, hogy az a képzete támad a nézőnek, szegény jelöltet agyonnyomja a feladat. Márton Árpádnak szerencséje van, eddigi szorgos és eredményes munkájára hivatkozva s a szlovákiai magyarok áldatlan helyzetét ecsetelő Csáky Pált megszólaltatva, akár rá is bólinthatunk pótolhatatlanságára, csak ott hibádzik logikája, hogy a szlovákiai magyar koalíciót nem a magyar, hanem a szlovák választói akarat állította félre.

Ha a vasárnapi szavazás eredménye ma még megjósolhatatlan is, de a célvonalban úgy tetszik: a székelyföldi RMDSZ-jelöltek biztos befutóknak számítanak. És nem az itt élők hibája lesz, ha az elkövetkező időszakban a román parlamentben a magyarság érdekeit majd nem a kiváló kolozsvári Eckstein-Kovács Péter, hanem Olosz Gergely vagy Édler András képviseli.