Számos tekintetben megújult az előző időszakban a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház. Új kollégákkal és önkéntesekkel bővült ki a csapat, s bár egyelőre még nem ismertek a hatóságok által egyre gyakrabban emlegetett járványügyi enyhítések, a kulturális intézmény sokoldalú, minden korosztályt megszólító rendezvényeket tervez erre az évre is. Mindenkihez kívánnak szólni – nyomatékosította Vargha Fruzsina alpolgármester és Tubák-Damian Diana, a művelődési ház vezetője szerdai tájékoztatójukon.
Bár a járvány jegyében telt az előző év is, 2021-et mégis vízválasztóként értékelte Vargha Fruzsina, aki felidézte: két évvel ezelőtt nem lehetett rendezvényeket szervezni, tavaly viszont bizonyos szabályozások mellett is sok szép és minőségi programot kínált a sepsiszentgyörgyieknek a művelődési ház. Közben megújult, bővült az intézmény csapata, több új kollégát alkalmaztak, „elindult egy haladó szellemű, dinamikusabb, nagyobb dimenzióban gondolkodó rendezvényszervezés”, ennek bizonyítéka az is, hogy megvalósították az István, a király székelyföldi nagyprodukciót – mutatott rá. Úgy értékelte, egy olyan periódusban, amikor a leggyakrabban elhangzó válasz egy-egy elképzelésre az, hogy „ezt most sajnos nem lehet”, koncerteket tartani, kultúrparkot működtetni, filmeket vetíteni, arénás produkciókat összehozni olyan teljesítmény, amelyre az intézmény, de a város közössége is büszke lehet. Elismerően szólt a művelődési ház csapatának lendületéről, hogy nem szegi kedvüket az sem, ha gyakran kell kompromisszumokat hozniuk annak érdekében, hogy egy-egy rendezvény megvalósulhasson. Vargha Fruzsina ugyanakkor hangsúlyozta, igyekszenek a kommunikáción is javítani, nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy a megyeszékhelyiekben tudatosuljon, a Kónya Ádám Művelődési Ház értük dolgozik.
Tubák-Damian Diana kiemelte, megtanultak alkalmazkodni a járvány előidézte új helyzethez, szabályozásokhoz, s mindezek ellenére tavaly reményeiken felül teljesítettek programok tekintetében. Ezek közt is kiemelkedőnek nevezte az István, a király székelyföldi nagyprodukciót, mely a szervezők számára nem várt sikert eredményezett – mondta. Idén több rendezvénnyel, tematikus programokkal készülnek, s remélik, azokat maradéktalanul sikerül megvalósítani. Példaként említette, március 15-re egyelőre csak beltéri programokat terveznek, amennyiben a következő időszakban lazítások történnek, azokhoz alkalmazkodva bővítik a kínálatot. A városnapi események a tervek szerint kül- és beltéren zajlanak majd, májusban az arénában szervezik meg az első könyvvásárt, melyre minden jel szerint igen nagy az igény – sorolta, s ugyancsak májusban látható majd Sepsiszentgyörgyön a Győri Balett két előadása is. Ami az állandó kínálatot illeti, a nyáron is működik majd a kultúrpark szabadtéri koncertekkel, filmvetítéssel és színházi produkciókkal, s cél az is, hogy kiegészítő szolgáltatások, új események, interaktív találkozók révén vonzóbbá tegyék ezt a teret, közelebb hozzák a városlakókhoz – hangzott el. Megtartják az immár hagyományosnak számító tematikus őszi és karácsonyi vásárokat és a gyermeknapot is, utóbbit új elemekkel szeretnék gazdagítani.
Az előző év végén állandó, fiatalokból álló önkéntes csapat alakult a művelődési háznál. Nem csupán a programszervezésből veszik ki részüket, de abban is segítik az intézmény munkatársait, hogy jelzik, milyen eseményeken vennének szívesen részt. Javaslataik nyomán még idén elindul a tinédzsereket megszólító szimfonikus koncertsorozat – fejtette ki a művelődési ház vezetője. Vargha Fruzsina az elhangzottak kapcsán jelezte, az önkormányzatnál már dolgoznak egy olyan rendszeren, mely révén a fiatal önkénteseket élményekkel tudják a jövőben jutalmazni, az elképzelés az, hogy az önkormányzat által fenntartott kulturális és szabadidős létesítményekbe biztosítanak számukra belépőket. A művelődési ház vezetősége ugyanakkor azt reméli, az önkéntesek által egyre több fiatalt tudnak mozgósítani, rendezvényeikre vonzani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.