Öngyilkosok és halottak a pitești-i kísérletben
Évtizedek óta készülök a magyar olvasókkal is megismertetni az egyébként széles körökben ismert történetet, amelyet a román szakirodalom „Pitești-i kísérletnek” nevez – lényegében a hatalom egy olyan próbálkozásáról van szó, amely során kínzással akarták „átnevelni” a politikai fogvatartottakat. Mivel a romániai magyarság körében sem érintettje, sem áldozata nincs a történteknek, talán érdeklődés sem igazán mutatkozott köreinkben. Mégis tudnunk kell erről az embertelenségről, hiszen az a rendszer, amely lehetőséget teremtett erre a szörnyűségre, az ismert világ egyik legelvetemültebb diktatúráját építette fel.
A történet hitelessége érdekében számos elérhető román és magyar nyelvű dokumentumot használtam fel írásomban. Időnként megemlítem ezeket is, de inkább élményszerűnek, olvasmányosnak, mint tudományos igényűnek szánom közzétételét.
A pitești-i börtön 1937 és 1941 között épült, 1977-ig működött börtönként, 1990 után privatizálták. Ma már részben romos állapotban leledzik, helyiségeit többnyire különböző vállalatok használják, egy kisebb része szolgálja csak az emlékőrzést. Viszonylag új épületnek tekinthető a börtönök sorában, egy T betűhöz hasonló alaprajzú építmény, ahol különös hangsúlyt kap az események során a 4-kórház (4-spital) cella. Az 1941. januári vasgárdista felkelés elfojtása után a gárda tagjainak egy része itt került bebörtönzésre. Később, a kommunista párt 1948-as nyomulásának következtében ugyanide kerültek az országszerte letartóztatott gárdista szellemiségű ifjak is. Egyes adatok szerint 1949 és 1951 között legkevesebb 10 egyetemista – a Vasgárda szimpatizánsai – lelte itt halálát. A T „fejét” 2009-ben történelmi emlékhelynek nyilvánították.
Mihály király „elkergetése” után (1947. december) a következő évben – immár köztársaságként – a sztálini feltételeknek megfelelően felerősödött a kommunista térhódítás. Az akkori román egyetemek, Bukarest, Jászváros, Temesvár, Kolozsvár egyetemistái közt viszonylag sokan voltak az elmenekült Horia Sima vasgárdista vezető hívei (vagy legalábbis annak tekintette őket a hatalom), a nyomozás során szervezkedő szándékot állapítottak meg. Különösen a jászvárosi egyetemi hallgatók körében derítettek fel gárdista szellemiségre utaló szervezkedéseket, a legtöbb egyetemistát itt tartóztatta le 1948-ban a belügyminisztérium keretében létrehozott állambiztonsági szerv (az augusztus 30-án megalakuló Securitate). Marina Itcovici politikai tiszt ellenőrzése alatt megbízható személyek álltak az írásomban később ismertetendő cselekedetek kiagyalóiként: Alexandru Nikolschi (eredeti nevén Boris Grünberg), a Securitate tábornoki rangú vezetője, valamint Czeller alezredes, a romániai börtönök felügyelője. (Czeller alezredesben felébredhetett az emberiesség halvány nyoma, később egy bukaresti temetőben fegyverével öngyilkosságot követett el.)
A letartóztatott egyetemistákkal először a suceavai börtönben találkozunk, ahol jelen van történetünk „főhőse”, Eugen Țurcanu is. Ugyanitt találjuk Alexandru Bogdanovici-ot is, aki egykor a Legionárius Egyetemisták jászvásári központjának vezetője volt. Érlelődik a szándék, hogy átnevelés által megváltoztassák a gárdista mozgalomra jellemző szélsőjobboldali ideológiát, és rávegyék őket arra, hogy vegyék át a marxista-leninista kommunizmus eszméjét. Țurcanuról tudnunk kell, hogy személyiségének alapvonásához tartozik azon törekvés, hogy a kommunista meggyőződést mindenáron, akár testi-lelki kínzás által is kialakítsa sorstársainál. A „rangban” magasabb Bogdanovici-nak ehhez el kell tűnnie, hogy átvehesse a folyamat kizárólagos irányítását. Erre Pitești-en lesz alkalmas közeg, ahol a szándékait jóváhagyó Alexandru Nikolschival történő találkozás és az átnevelés módszerének részletes egyeztetése elnyerte a legfelsőbb beleegyezést.
Mielőtt folytatnánk a történetet, ismerjük meg Eugen Țurcanut. Az 1925-ben született Țurcanu egy sokgyermekes falusi családból szérmazik, nős, egy leánygyermek apja, a jászvásári egyetem jogi karának diákja. 1946-ban lépett be a kommunista pártba, ahonnan mint megbízható és értelmes személyt diplomataképző tanfolyamra küldték el. 1948-ban azonban, mivel ifjúkorában tagja volt a Legionárius Mozgalomnak – melyben fontos szerepet vitt apósa is –, letartóztatták és 7 év börtönbüntetésre ítélték. A suceavai börtönben egy ott már folyó átnevelési programba került, melynek Bogdanovici volt az irányítója. Bogdanovici – most egyszerre Țurcanu vetélytársa az átnevelésben – barátsággal fogadta a megjelenését, hiszen már ismerte az egyetemről. Țurcanu, mivel remélte, hogy valójában csak „biztonsági” okból tartóztatták le, idő előtti szabadulásában bízott, nem vett részt a Bogdanovici irányította átnevelésben, csak a cellán kívül őrködött, és a börtönbesúgókat tartotta számon. A suceavai átmeneti börtönből, az előzetes jóváhagyás után Țurcanuval és az egyetemista rabok egy csoportjával Pitești-re irányították át, ahol ideiglenesen, kis büntetésű rabokkal együtt az úgynevezett „korrekciós” cellába (első emelet, 11-es cella) helyezték el a frissen érkezetteket.
(folytatjuk)
