Nagy szakadék tátong a magyarországi és az erdélyi képzőművészeti szcéna között: „fontos nevekről” nem tudunk, olyanokról, akik a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben elindították Magyarországon azt a „szellemi erjedést”, ami nélkül ma nem itt tartana a magyar képzőművészet – véli Vargha Mihály. Ilyen alkotó Somogyi Győző is. 

Ő volt egyike azoknak, akik idejében felismerték, hogy a nagy avantgárd forradalmat követő, a szocialista-realizmusban kicsúcsosodó mozgalmak nem vezetnek sehová, de ő – a keleti tömb művészeinek nagy többségétől eltérően – nem visszafordult a nyugati Grand Art felé, hanem visszatért a gyökerekhez. Azt mondhatnánk, hogy amit megtett Gauguin a 19. század végén – elutazott Tahitiba, hogy felszínre hozza az ősiséget –, ugyanezt tette Somogyi a saját népe vonatkozásában. Kitelepszik falura, állatokat tenyészt, a vidéki emberek egyszerű életmódját éli, és a tisztaságot keresve, a falusi világra alapozva felépíti egyedi művészetét – magyarázza a múzeumigazgató.

Törekvése, esztétikája a neoavantgárd stílusirányzatba sorolható, de azáltal, hogy a népi vallásosság, a historizmus is sarkalatos pontjai a művészetének, Somogyi stílusa egyedi, sajátos út a magyar művészetben. Szobrászatban Samu Géza (1947–1990), festészetben Bukta Imre (1952–) a szellemi rokonai. Életvitele, hitelessége, újszerűsége felkeltette a kádári biztonsági „szervek” figyelmét is, zaklatták, lehallgatták.

Életútja is rendhagyó: Budapesten született, nagyvárosban nőtt fel, teológiát is végzett, aztán egyik napról a másikra áttér a földművelő paraszt kőkemény életvitelére, miközben alkot is, mindennap, ahogyan a hívő ember imádkozik. 

Somogyi egy jelenség – éppen ezért nagyon érdekes az ő világa. Kezdeti, grafikusi időszakában őszintén, szépítés nélkül ábrázolja a falusi embert és világát. Groteszk, katarzis nélküli világot tár elénk. Később elsajátítja a temperafestést, világa kiszínesedik. Megfesti főműveit: a Magyar királyok és a Magyar hősök arcképcsarnokát. Ez utóbbi lesz látható Sepsiszentgyörgyön: száz darabból álló sorozat Attila királytól az ötvenhatos Maléter Pálig. Ez a száz alkotás olyan, mint egy ikonosztáz: 30×40 centiméteres képekből áll, amelyek beborítanak egy 12 méter hosszú falat. A tárlat érdekessége, hogy az arcképekhez lesz magyarázó szöveg, mindenik személyiségről elolvasható, hogy miben alkotott nagyot, miről híres. Arra számítunk, hogy a város tanárai kihelyezett órákat fognak tartani a fal előtt, és történelmi kontextusba helyezve mutatják be a gyerekeknek a képeken ábrázolt személyiségeket – nyilatkozta Vargha Mihály. 

Hozzátette: a bemutatót szándékosan március idusára időzítették, hiszen a száz arckép között van a háromszéki Gábor Áron is, Kossuth-kalapban, ahogy eddig senki nem ábrázolta őt. (Hősünk ágyúját pár nappal később, március 11-én a budai várban mutatják be – tudtuk meg a múzeumigazgatótól.)

A magyar hősök arcképcsarnoka négy hónapig kizárólag Sepsiszentgyörgyön lesz látható. Ugyanakkor Somogyi Győző 41 kőnyomatot adományoz a múzeumnak, mert szereti Erdélyt és a székelyeket, és hisz abban, hogy a magyar nép kulturálisan egységes és oszthatatlan. A mintegy 25 ezer eurót érő ajándék az utóbbi évek egyik legjelentősebb magánadománya. 

A kiállítás március 7-én nyílik meg a Lábas Házban és július 7-ig látogatható. 

Somogyi Győző, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett magyar grafikus és festő, kiváló művész 1942-ben született Budapesten. Papnak tanul, egyháztörténelemből doktorál, de 1975-ben kilép a rendből. 1985 óta Salföldön gazdálkodó. Legnagyobb alkotása a 100 magyar hadtörténelmi személyiség arcképének megfestése (1986–1996), amely Attila hun királytól Maléter Pál ezredesig bezárólag azon hősöknek kíván emléket állítani, akik történelmünk során a hazát védelmezték. A művész különös gonddal festette le az ábrázoltak öltözékét: az egyenruhák, fegyverek, címerek, rendjelek korhűek, aprólékos kidolgozásuk alapos előtanulmányokra vall. A Magyar Művészeti Akadémia tagja (1997), tucatnyi díj birtokosa, több mint negyven kiállítása volt, húsz könyvet írt.

Erdély András