Könyvbemutató
Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében ma 18 órától bemutatják a Balykó Elek emlékirata. A vándor Székely emlékei című könyvet (Háromszék Vármegye Kiadó, Sepsiszentgyörgy – Státus Kiadó, Csíkszereda, 2021).
A kötetet bemutatja a szövegét gondozó, előszóval és jegyzetekkel ellátó dr. Székely Zsolt ny. egyetemi docens, nyelvészeti szempontból elemzi dr. Tapodi Zsuzsa, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense.
A baróti Tortoma Kiadó szervezésében Kisgyörgy Zoltán Erdővidék és Székföld, valamint Alsó-Háromszék című útikönyvét pénteken 17 órától Gidófalván a tanácsteremben mutatják be.
A Haszmann Pál Közművelődési Egyesület szervezésében március 4-én, pénteken 18 órától az alsócsernátoni református paplak szomszédságában található gyülekezeti teremben Lackfi Dorottya és Sinha Róbert Jelenlét című koncertjével kezdődik az irodalmi est, majd Sántha Attila József Attila-díjas költő legújabb, Ágtól ágig című kötetének bemutatásával folytatódik. A szerző beszélgetőtársa dr. Deák Ferenc Loránd magyartanár, az est házigazdája Dimény H. Árpád költő. A kötet a helyszínen megvásárolható, akárcsak a szerző korábbi könyvei is.
Színház
AZ OSONÓ SZÍNHÁZMŰHELY ma 19 órától Sepsiszentgyörgyön az unitárius templom konferenciatermében játssza a József Attila szövegeiből készült Nem vagyok, csak mások látnak című előadását. Rendező: Fazakas Misi, előadja: Mucha Oszkár. A helyek korlátozott száma miatt helyfoglalás szükséges az osonoszinhaz@osono.ro e-mail-címen.
M STUDIO. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház március 4-én, pénteken 19 órától a Háromszék Táncstúdióban Are we human or are we dancers? című előadását játssza. Koreográfus: Ioana Marchidan. Jegyek a városi szervezőirodában vagy a biletmaster.ro platformon kaphatók.
A CSÍKSZENTGYÖRGYI SZÉKELY GÓBÉK március 6-án, vasárnap 16 és 20 órától Kovásznán a művelődési központban lépnek fel. A jegyek ára egységesen 25 lej. Helyfoglalás iratkozás alapján, hétköznapokon 8–16 óráig a 0744 364 250-es telefonszámon. Az előadáson érvényesek a járványügyi szabályok.
Bábszínház
BEMUTATÓ A CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZNÁL. Március 6-án, vasárnap 18 órától bemutatják a Feketeország című, Benedek Elek meséje nyomán készült bábjátékot Vajda Zsuzsanna rendezésében. A 5 év fölötti nézőknek szóló előadás helyszíne a Cimborák Bábszínház stúdióterme (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 1. szám). Jegyeket foglalni, az előadással kapcsolatban érdeklődni a 0755 335 400-as telefonszámon Csüdöm Eszternél lehet. További információk a facebook.com/Cimborak oldalon.
Képernyő
ERDŐVIDÉK TÉRSÉGI TELEVÍZIÓ. A mai műsor: 19.30 Csak azért, mert szeretünk sportolni – negyvenéves a Bacon Kupa. 20.00 Megszámláltatunk és... hogyan találtatunk? – kerekasztal-beszélgetés a közelgő romániai népszámlálásról. 20.25 Télen nagy a hó – a Bujka énekegyüttes, a Huzavona zenekar és az erdővidéki táncosok műsora. 21.10 Kire szavazzunk? – kerekasztal-beszélgetés a közelgő magyarországi választásokról. A műsorok visszanézhetők az Erdovidektv YouTube-csatornán.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán ma: 16 órától Clifford, a nagy piros kutya (magyarul beszélő) és Egyszer mindenkorra (román dráma), 17.45-től Katonadolog (magyarul beszélő) és Elk*rtuk (román felirattal), 19.45-től Halál a Níluson (román felirattal), 20 órától A hős (román felirattal). Pénztárnyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10–13 és 15–21 óráig; telefon: 0787 526 102.
Vadvédelmi világnap
A Vadon Közhasznú Egyesület a vadvédelmi világnap alkalmából rendezvénysorozatot szervez. Március 4-én, pénteken 17 órától filmvetítésre kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Művész moziban, a vetítés után közönségtalálkozót tartanak a film alkotóival. Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Vadon Közhasznú Egyesület ünnepélyes keretek között nyitja meg a Rókavár Erdei Iskolát március 5-én 11 órától Sugásfürdőn. Ezt követően természetjáró túrára kerül sor szakemberek vezetésével.
Emlékezés a kilakoltatásra
1949 húshagyókeddjének éjszakáján (március 2.) a háromszéki földbirtokosokat nyitott teherautókra kényszerítették (öreget, kisgyereket, mindenkit) és kényszerlakhelyre hurcolták el Sepsiszentgyörgyre. A kulákokat feketelistára tették mint a rendszer fő ellenségeit. A társadalom ezt már elfelejtette, de akik még élnek, nem felejtenek. Ma 16 órától emlékeznek az eseményekre Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban a kopjafánál.
Röviden
ÜGYINTÉZÉS SZOTYORBAN. Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai ma 16–18 óráig Szotyorban a régi orvosi rendelőben fogadják az érdeklődőket a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyekben.
INGYENES FELVÉTELI FELKÉSZÍTŐ. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata ingyenes felvételi felkészítőt tart a szeptembertől induló drámaosztályba március 5-én, szombaton 15 órától a líceum Visky Árpád Drámatermében. A felvételire május 19-én kerül sor. Telefon: a 0740 578 725.
MENEKÜLTEK ELHELYEZÉSE. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség 0800 800 767-es zöld száma a nap 24 órájában ingyenesen elérhető azok számára, akiknek útmutatásra vagy bővebb információkra van szükségük a térségünkbe érkező menekültek elhelyezésével kapcsolatban. A helyi hatóságok összesítik a szálláshelyeket, amelyeket természetes vagy jogi személyek bocsátanak a menekültek rendelkezésére (szállók, panziók vagy akár a saját lakásuk). Ezért kérik azokat, akik segíteni szeretnének, hogy március 6-ig az info@sepsi.ro címen jelezzék a felajánlott szálláshelyek számát és a lakhatási feltételeket (költségmentesen, térítés ellenében, mekkora összegért stb.), valamint a pontos címüket és elérhetőségüket.
TÖRTÉNELMI KÖNYVEK. A Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székházában (Konsza Samu utca 21. szám) munkanapokon 9–13 óráig szimbolikus áron megvásárolható A székely nemzet atlasza (A Székelyföld tájrajza és történelme), valamint elsősorban történelem szakos tanárok számára a Székely honismereti munkafüzet 1. (tanári változat).
Hitvilág
MEGTÉRÉS, MEGÚJULÁS IMALÁNC. A sepsiszentgyörgyi Medjugorjei Imacsoport kezdeményezésére, a keresztre feszített Krisztus oltalmába ajánlva március 3. és április 7. között imamaratont tartanak, melynek a megtérés, megújulás a témája. Az imalánc videóinak hanganyaga meghallgatható naponta reggel fél nyolctól és este negyed tíztől a Mária Rádióban, valamint látni lehet a RomKat.ro honlapon és a sepsiszentgyörgyi Medjugorjei Imacsoport Facebook-oldalán. Első héten, március 4. és 10. között a magzati életünkért és a gyermekkorunkért szól az ima. Szentmiséket mutatnak be a Szent József-templomban azokért, akik végzik az imaláncot: 7 órától ma, március 4-én, 7-én, 9-én, 11-én és 12-én, valamint 18 órától március 10-én és 15-én. A nyitó szentmisét ma 18 órától Ilyes Zsolt atya, a belvárosi templom plébánosa mutatja be.
KRISZTUS KIRÁLY-TEMPLOM. A sepsiszentgyörgyi Gyár utcai templomban ma 17 órától az Élet a Lélekben plébániai imacsoport tagjai vezetik a szentségimádást.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Nicolae Iorga utcai Sensiblu – Dr. Max (telefon: 0267 312 049, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a 22-es udvartéri Dona (0372 407 089) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.