Háború van itt, a szomszédban, szinte belátható távolságra, és azt hihetnénk, ez a közelünkben zajló tragédia változtat rajtunk, embereken. Két évvel ezelőtt, a koronavírus-járvány robbanása, a kényszerkarantén, távolságtartási kötelezettség bevezetése után is azt gondoltuk, változik az emberiség, ráébred, hogy a természet kiszipolyozása, a határtalan fogyasztás csak pusztuláshoz vezet, ám a felelősebb, józanabb, mértéktartóbb élet helyett csak a gyűlölködést fokozta, vírustagadók és oltáspártiak feszültek egymásnak rendkívül hevesen, ki így, ki úgy féltette az életét, emberi kapcsolatokat, barátságokat áldoztunk fel a hírek és álhírek kavalkádjának oltárán.

Nincs ez másképp most sem. A sok millió virológusból orosz–ukrán szakértő lett, egyik vagy másik oldalt vádolják, tudják, ki a hibás, mi vezetett ide. Hibáztatják Putyint, a NATO-t, az ukránokat, a Nyugatot, Amerikát, magyarázatokkal szolgálnak, jövőbe látnak, ismét hírekbe és álhírekbe kapaszkodva hintik tovább a gyűlöletet. Akad, aki minden oroszt kiirtana, mások az összes ukrán halálát kívánják, történelmi és jelenkori sérelmek sokaságát sorakoztatják, feledvén, hogy a menekülők, a pincékben, óvóhelyeken bujkálók, az orosz nagyvárosokban tüntetők, majd letartóztatottak vagy az éppen hallgatók mind áldozatok. Ahogy fölösleges áldozatok az ukrán vagy orosz mundérban harcba küldött kiskatonák is.

Azt hihettük volna, hogy a technikai fejlődésnek köszönhetően megnyílt világunkban könnyebb lesz a tájékozódás, hisz minden információhoz hozzáférünk szélsebesen. Csakhogy kiderült, a félretájékoztatás éppúgy része ennek az áradatnak, mint a valós hírek, és ember legyen a talpán, aki képes e zűrzavarban pontos képet alkotni. Belekapaszkodunk hát a nekünk tetszőkbe, terjesztjük, növeljük, feledvén sokszor emberségünket is. Mert egy háborúban soha nem állhatunk az agresszor pártján, nem isteníthetjük a támadót, még akkor sem, ha sok mindenben nem értünk egyet a megtámadottal.

Ismét eluralkodott életünkben a félelem, a bizonytalanság. Jó lenne, ha nem gyűlölettel válaszolnánk, hanem segíteni akarással, odafigyeléssel, szeretettel. Ma még a béke melegében csak a valós és álhírek áldozatai vagyunk, holnap már mi is egy nem kért és nem akart háború elszenvedői lehetünk.