Együttes erővel kell kiküszöbölni a járványhelyzet okozta nehézségeket – egyebek mellett erre a következtetésre jutottak a kézdiszéki művelődésszervezők azon a találkozón, melyet a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezett.
Akárcsak az előző, erdővidéki megbeszélésen, a térség kulturális szakemberei az együttműködési lehetőségeket is megvitatták, de a meglévő kapcsolatrendszerek frissítésére és az új kollégák megismerésére is alkalmat teremtett a találkozó. A művelődési központ beszámolójában ismertette, minden kézdiszéki településen prioritás a közösséggel való foglalkozás, illetve azon lehetőségek kihasználása, mely révén az emberek ismét bekapcsolhatók a kulturális körforgásba. Mint írták, néhol ezt a feladatot kultúrotthon hiányában kell megvalósítani, s ez megnehezíti a folyamatot. Az előző időszakban azonban sokan kihasználták az online világ adta lehetőségeket, sok rendezvény a virtuális térben zajlott.
A közös problémák megvitatása mellett a találkozó kiemelt célja volt, hogy erősítse a művelődésszervezők szakmai identitását az együttműködési lehetőségek által, de egyfajta börzeként is szolgált, így mindenki bemutathatta, mit kínál az általa képviselt intézmény, szervezet, s szó esett arról is, mire lenne igény. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.