A kiváló építészt kovásznai látogatása alkalmával a Makovecz-cel való kapcsolatáról, a Csoma-központ terveinek megszületéséről faggattuk.

– Hogyan befolyásolta építészeti karrierjét, életének szellemiségét az a nem mindennapi tény, hogy Makovecz Imre tanítványa, sőt, munkatársa lehetett?
– Az egész életemre hatással volt. Befolyásolt, azt tudom mondani. Jó irányban. Mielőtt megismertem volna őt, elsőéves egyetemista koromban ott akartam hagyni az egyetemet. Nem ezt képzeltem az építészetről. Teljes kudarc, zsákutca, rossz eredmények, tüdőgyulladás, egyebek. Aztán egy előadáson meghallgattam őt. Ezt így is lehet? Hát akkor mégis lehetnék építész. Így kezdődött kapcsolatunk, és ez tartott haláláig – ennek tizenegy éve lesz idén –, sőt, tovább is. Létrejött egy Makovecz Imre Alapítvány, a család pedig felkért, legyek a kuratórium tagja.

– Az ön építészetében megjelenik Makovecz szellemisége?
– Remélem, hogy igen. Azt nem tudom felmérni – és ez nem is az én feladatom –, mennyire tartják egy az egyben Makovecz építészetének, illetve mennyire tükrözi azt, amire ő tanított, hogy a tanítvány a mesterét megismerve valami újat tud létrehozni. Azt gondolom – de hát ezt nem nekem kell kimondani –, hogy ez sikerült valahogyan, valamilyen módon.

– Milyen gondolatok vezérelték, mikor megálmodta, megrajzolta a kovásznai Csoma-központot?
– 1995-ben rajzoltam meg az első vázlatát. Akkor jártam itt Makovecz Imrével, ő bízott meg ezzel a munkával. Mindig törekedett arra, hogy tanítványai, a fiatal építészek ne csak feldolgozói legyenek az ő terveinek, hanem önálló munkákat is elkészítsenek. Akkor már Csenger főépítésze voltam, tulajdonképpen ebből adódott az alkalom, hiszen Kovászna Csenger testvérvárosa. Gazda József kezdeményezte a központot, rajzoltam egy nem túl kidolgozott tervet, majd így-úgy, de elindult az építkezés is. Aztán leállt. Beszéltem a tanár úrral, hogy milyen helyi vagy egyéb okok miatt nincs elég pénz az objektum megvalósítására. Ez ’95–96-ban volt. Aztán úgy két éve kaptam egy telefonhívást tőle, hogy talán mégis lehet ebből valami. Éppen ott voltam Csengerben, éppen ott volt a kovásznai elöljáróság, aztán eljöttem ide. Gyakorlatilag ez nekem olyan, mint egy Csipkerózsika-álom. A legnehezebb feladat, hogy a korábbi tervet úgy véglegesítsem – eltelt huszonvalahány év, változik az ember –, hogy az megmaradjon a legelső rajzok szellemiségében. Ha az ember visszagondol saját életére, hogy ezelőtt huszonévvel mi volt a véleménye, azt nagyon nehéz ma saját véleményként újraprodukálni. Én azt gondolom, ez a ház tükrözi az első gondolatot, amit akkor kitaláltam, és amire Imre azt mondta, zseniális. Mindezt a mai előírásoknak megfelelően, a mai városvezetéssel, építésszel együttműködve kell megvalósítani, de az épület tükrözi majd az akkori elképzelést.

Hiányos lenne a Csernyus-interjúnk Csoma-központtal kapcsolatos része, ha nem adnánk szót a központ megálmodójának, Gazda Józsefnek is. Tegnap kérdeztük a Csoma-kultusz éltetésének legfőbb pillérét.

– Tanár úr, a pénzhiány miatt későre indult el a központ építése. Most hogyan látják, a rendelkezésükre álló összeg elég lesz a kivitelezésre?
– Sajnos, valamennyi hiányzik, hiszen minden téren nagy volt a drágulás. Kérdeztük a támogatóinkat, mire számíthatunk. Azt mondták, amíg van pénz, dolgozzunk, majd meglátjuk. A kivitelező két hónappal ezelőtt úgy látta, még négy hónapnyi munkára elégséges a pénz, most a tetőszerkezeten dolgoznak, következne a fedés. Eredetileg arról volt szó, a kivitelező tavaly ősszel már befedi az épületet, a téli időszakban a belső munkálatokat folytatja. Áprilisban szerettük volna megtartani az avatót. De a munkálatok megcsúsztak. Csak ha jós lennék, akkor tudnám megmondani, mikor fejeződik be az építkezés.