Országszerte, így Háromszéken is tömegesen utasítják el a szülők IV. osztályos kislányaik beoltását a méhnyakrákot okozó humánpapilloma-vírus (HPV) ellen, ezért az iskolákban folytatják a tájékoztató szülői értekezleteket, és lehetőséget adnak arra, hogy aki korábban megtagadta a beoltást, több információ tudatában másként döntsön.
A megyei közegészségügyi igazgatóság csak jövő héten készíti el a védőoltással kapcsolatos első részleges összesítést, de arról már az első napokban értesültek, hogy a városi nagy középiskolák IV. osztályaiban nagyobb az oltás elfogadása, mint a kis iskolákban, illetve falun. Tudomásunk van arról, hogy egyes iskolaigazgatók a védőoltás elutasítására buzdítják a szülőket, a megkérdezett családorvosoktól kapott válaszok alapján pedig kijelenthetjük, eddig a háromszéki szülők kevesebb mint fele bólintott rá, hogy 11—12 éves kislányukat beoltsák. Mint ismeretes, a méhnyakrákesetek 70 százalékát az a két vírustörzs idézi elő, amelyre a hét elejétől országszerte oltanak. Háromszéken 1296 IV. osztályos diáklány szüleit kérdezték meg ezen a héten, akarják-e, hogy gyermeküket beoltsák.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.