Március 28-án reggel újra megnyílik a tavaly novemberben bezárt sepsiszentgyörgyi uszoda, és megpróbálják addig üzemben tartani, amíg a Sapientia egyetem új tanuszodája el nem készül – jelentette be Antal Árpád polgármester. Aki tehát nem váltotta vissza a bérletén felhasználatlanul maradt pontokat, már ne tegye, érvényességüket meghosszabbítják.
Az elöljáró elmondta: az újranyitás azért lehetséges, mert elviselhető lesz a működtetésével járó veszteség a kompenzált energiárakkal – a város szabadidős létesítményeit működtető Rekreatív Rt megkapta az első „mínuszos” gázszámlát, ami pontosan negyede a korábbinak: havi 480 000 lej helyett 120 000 lejt kell kifizetni a szolgáltatónak (ez nem mind uszodai költség, de az arányok ugyanezek) –, és telt házzal, a vészhelyzet lejárta után ugyanis már nem csak 30 vagy 50 százalékon, hanem teljes kapacitással fogadhatják a vendégeket.
Az újranyitással a tervezett korszerűsítést is elhalasztják (amire az épület óriási hőveszteségeinek csökkentéséért van leginkább szükség, a munkálat azonban nincs szoros határidőhöz kötve, mert nem uniós pályázatból, hanem a norvég alapnál elnyert támogatásból valósítják meg), várhatóan jövő őszig, a tervek szerint ugyanis akkorra készül el a Sapientia egyetem uszodája.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.