„Gyöngyszem volt ez a kicsike város még akkor is, ha nem mérnöki tervek szerint épült. (…) Gyöngyszem volt, mert azzá tették azok, akik benne laktak. Azzá tették munkájukkal, szorgalmukkal, becsületességükkel és igazi testvéri összetartozásukkal. Széppé tették a maguk egészséges szépségével, emberségével és becsületbeli igényességével, amelyet apáról fiúra átörökítettek.”
Egy rendhagyó szociográfiát* tart a kezében az olvasó, melyben az udvarteres székely kisváros, Kézdivásárhely 20. század eleji világa tárul elénk. Földi István időutazásra hív bennünket a céhes város bensőséges világába, útitársaivá szegődhetünk, hogy megismerjük, milyen is lehetett a település fénykorában. Rendhagyó szociográfia, mert a szerző gyermekkori emlékein, élményein keresztül elevenednek meg a vargaváros hétköznapjai, történetei, tradíciói, ugyanakkor forrásértékű munka is, melyet haszonnal forgathatnak azok is, akik Kézdivásárhely történetével szeretnének foglalkozni. „Élményei olyan mélyen vésődtek emlékezetébe, hogy felidézésükkel hitelesebb képet tárt elénk a város 20. század eleji életéről, mint bármely adatokkal telezsúfolt monográfia”– írja róla Incze László történész, muzeológus.
A szerzőnek a mindennapi élet apró mozaikjaiból, történeteiből, mozzanataiból sikerült megrajzolnia Kézdivásárhely sajátos képét és megjelenítenie a múlt század eleji varázslatos hangulatát, báját.
A város ezernyi arcát ismerhetjük meg belőle: az udvarterek világát, a hajdani céhek iparosait, a vargákat, a tímárokat, a degetteseket, az asztalosokat, a szűcsöket, a piacterek őrszemeit, a kofákat, betekintést nyerhetünk a céhek működésébe, szabályzataiba, körülnézhetünk a műhelyeikben, megismerhetjük a szerszámaikat, hallgathatjuk őket, ahogy politizálnak hétvégeken a céhházakban, az inasokkal együtt átélhetjük a tanoncidő keserédes tapasztalatait, elkísérhetjük őket a messze vidéki vásárokba, úri szabónál csináltathatunk új ruhát, melyben parádézhatunk vasárnap a sétatéren vagy bálozhatunk a Vigadóban, késő délutánonként leülhetünk a patikapadra a szellemi élet képviselőivel, futhatunk a városba érkező első gépkocsi után, ott lehetünk az első labdarúgó-mérkőzésen, megihatunk egy pohár szénaverési bort valamelyik korcsomában, végigjárhatjuk a kávéházakat, a mulatóhelyeket, a városhoz közeli erdőket, feredőket.
Földi István csodálattal és rajongással beszél szűkebb szülőföldjéről, a tájról, a táj szépségeiről, de még ennél is fontosabb talán kiemelni azt a tiszteletet és szeretetet, melyet a tájat belakó székelyek iránt érez. Olyan bensőséges, magával ragadó világ jelenik meg előttünk, hogy szinte észre sem vesszük, mikor válnak jó ismerőseinkké a szereplők, és miként válunk mi is kézdivásárhelyiekké...
Mirk Szidónia Kata
* Földi István: Századelő az udvartereken. Székely Könyvtár 97., Csíkszereda, 2021, Hargita Kiadóhivatal
