Oroszország kilép az Európa Tanácsból (ET) – jelentette be tegnap az orosz külügyminisztérium. Az orosz diplomáciai tárca indoklásában azzal vádolta meg az EU és a NATO „Oroszországgal szemben barátságtalan” tagállamait, hogy „az ET, valamint a közös európai humanitárius és jogi térség tönkretételére irányuló politikát folytatnak”.
„Oroszország nem fog részt venni abban, hogy a NATO-országok és az őket engedelmesen követő EU Európa legrégebbi szervezetét a nyugati felsőbbrendűség és önimádat bűvigéinek újabb platformjává alakítsa. Hadd élvezzék egymással a kommunikációt, Oroszország nélkül” – hangzott a külügyminisztérium közleménye.
Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlament felsőházának elnökhelyettese a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy egy ország ET-tagsága a szervezet alapokmányának 7. cikke értelmében a folyó pénzügyi év végén szűnik meg, ha kilépési szándékáról az érintett tagállam az adott év első kilenc hónapjában értesíti az ET főtitkárát. Rámutatott, hogy a kilépés az ET-alapokmány, vagyis az Emberi Jogok Európai Egyezményének egyidejű felmondásával jár.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak megerősítette, hogy Oroszország kilép az ET összes mechanizmusából.
Andrej Klisasz, a felsőház alkotmányjogi és államberendezkedési bizottságának vezetője ugyancsak a TASZSZ-nak nyilatkozva rámutatott, hogy az oroszok az ET-tagság megszűnése után nem fellebbezhetnek többé az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB). Azt tanácsolta honfitársainak, hogy jogaik védelmében forduljanak orosz bíróságokhoz, köztük az alkotmánybírósághoz. Klisasz úgy vélekedett, hogy az ET-ből történő kilépés nem érinti hátrányosan az oroszokat, mert szerinte az ország normái számos területen magasabbak, mint amelyeket a szervezet dokumentumai előírnak.
Az 1949-ben megalakult, strasbourgi székhelyű, 47 tagú ET nyitva áll bármely olyan európai állam előtt, amely elfogadja a jogállamiság intézményét és garantálja állampolgárai számára az alapvető szabadság- és emberi jogokat. A tanács 1950-ben fogadta el az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amelynek keretében létrejött az EJEB, az emberi jogok legfőbb bírói fóruma a kontinensen. Az Európa Tanács felfüggesztette Oroszország tagságát, miután Vlagyimir Putyin 2022. február 24-én megindította az általa „különleges hadműveletnek” nevezett háborút Ukrajna ellen.
Oroszország már tavaly tavasszal is kilátásba helyezte az ET-ből való kilépését amiatt, hogy az EJEB tiltakozott Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki orosz politikus ügyében. Moszkva politikai elfogultsággal vádolta meg az intézményt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.